biztonság

2021.06.17. 11:33

Egyre többet vásárolunk interneten, erősödik a digitális fogyasztóvédelem

Az internetes és csomagküldő értékesítés felülmúlta az 1000 milliárd forintot tavaly a járvány hatására, aminek a fényében felértékelődött a digitális fogyasztóvédelem szerepe – mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kiemelte: az ITM „nem kullog az események után”, az elmúlt 5 évben jelentős eredményeket ért el az online kereskedelem fogyasztóvédelmének területén.

A 15 ezer forint és 500 ezer forint közötti bírságsávot 200 ezer forint és 2 millió forint közöttire növelték

- idézte fel példaként. Azt is hozzátette, hogy az ismételt ellenőrzések eredményeképpen a korábbi 50 százalékos jogsértési arány az idén 15-20 százalékra csökkent.

A tárca továbbá

létrehozott egy internetes adatbázist, a jogsertowebaruhazak.kormany.hu weboldalt, ahol a fogyasztók előzetesen tájékozódhatnak az internetes áruházakról

- emlékeztetett jelezve, hogy valamivel több mint 500 webáruház szerepel a feketelistán.

Keszthelyi Nikoletta elmondta azt is, hogy tavaly a járvány hatására megnőtt a visszaélések száma az online térben, ezért a szokásos 600-800 webáruház ellenőrzése mellett még 750 internetes boltot megvizsgáltak.

A termékbiztonsági ellenőrzések számát a 2017-es 22 ezerről több mint ezerszeresése, 27 millióra növelték 2020-ra – mutatott rá a helyettes államtitkár megjegyezve, hogy a kiugró növekedés a vámhatárokon történő helyszíni ellenőrzéseknek köszönhető.

A vállalkozásoknak sokkal több információval kell ellátniuk a fogyasztókat az online felületeken, továbbá az adatainkkal való fizetést követően – úgynevezett ingyenes szolgáltatásoknál – is el lehet állni a „vásárlástól” 14 napon belül

- emelte ki a jövő évtől életbe lépő újdonságok közül a szakpolitikus.

Keszthelyi Nikoletta felhívta a figyelmet arra, hogy törekvéseiket hasznosan támogatta a 2016-ban indított projektjük a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálására, amelynek eredményeképpen mára már a szakhatóság a panasz benyújtásától a határozat meghozataláig teljes mértékben elektronikus úton folytatja munkáját.

A vásárlók elektronikus úton a fogyasztovedelem.kormany.hu oldalon nyújthatják be panaszaikat, ugyanitt e-kereskedelmi kisokost is találnak az online vásárlás során felmerülő jellemző problémákról – ismertette a helyettes államtitkár, aki ezen túl beszélt a november óta futó mozgóképes kampányukról és a fogyasztóvédelem Youtube csatornáján követhető podcast epizódjaikról is.

Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2016-2021 közötti fogyasztóvédelmi digitalizációs projekt 1,7 milliárd forintos, száz százalékos uniós támogatásból valósult meg.

Beszélt arról is, hogy a projektet június végén zárják le, de már előkészítették a munkafolyamatok második fázisát is a következő uniós költségvetési ciklusra.

A projektgazda és konzorciumvezető szerepét betöltő KIFÜ 2006-ban jött létre, 500 embert foglalkoztat, mérlegfőösszege 30 milliárd forint – tájékoztatott a szervezet elnöke jelezve, hogy az ügynökség az ITM háttérintézménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában