Otthonteremtés

2017.07.24. 06:20

Már két banknál és ötven takarékszövetkezetnél kérhetők a fogyasztóbarát lakáshitelek

Hétfőtől már két banknál és 50 takarékszövetkezetnél igényelhetők a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek. 

A minősített fogyasztóbarát lakáshitel címet elsőként az FHB Kereskedelmi Bank terméke nyerte el, amelynek fiókjaiban július elejétől már igényelhető a hitel. Ezután az MNB 50 takarékszövetkezet pályázatát fogadta el minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására, majd a múlt héten az Erste Bankét is, amelynél július 24-től érhetők el ezek a termékek.

Az Erste közleményében ismertette: fogyasztóbarát lakáshiteleit 3 éves, 5 éves, illetve 10 éves kamatperiódussal lehet felvenni. A bank kölcsönét építésre, illetve lakáscélú hitelkiváltásra is igénybe lehet venni, emellett lakásvásárlásra is lehet fordítani.

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a minősítési keretrendszer megalkotásával sztenderdizált, egyszerűen összehasonlítható és fogyasztóbarát jellemzőkkel bíró lakáshiteltermék elterjesztését tűzte ki célul. A testület – a pénzintézetekkel konzultálva – május közepén határozta meg a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek főbb jellemzőit:

  •  e hitelek kamatfelára nem haladhatja meg a 350 bázispontot,
  • a folyósítási díj legfeljebb a hitelösszeg 0,75 százaléka, de maximum 150 ezer forint lehet,
  • az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát,
  • a lakástakarék-pénztári betétből pedig az előtörlesztés a szerződés szerint elérhető megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás mértékéig díjmentes,
  • a hitelbírálat határideje az értékbecslés rendelkezésre állását követően 15 munkanap.
  • Az FHB Kereskedelmi Bank és az 50 takarékszövetkezet 5 éves, illetve 10 éves kamatperiódussal kínálja minősített fogyasztóbarát lakáshiteleit.

    (Borítókép: Shutterstock)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában