Tragédia

2022.01.17. 14:50

A sokkoló igazság: meggyilkolták az eltűnt érdi férfit

Emberölés áldozata lett egy harminchárom éves fiatalember, akinek december végén veszett nyoma Budapesten.

Eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn. 

Mint a Bors cikkéből kiderül, a gyilkossággal gyanúsított, szintén 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledésével indokolta, hogy december 27-én, hirtelen felindulásból  egy bőrövvel megfojtotta őt, majd holttestét a Dunába dobta – közölte Latorovszky Gábor.

A rendőrség az áldozat eltűnésének bejelentése után kilenc nappal megtalálta a férfi holttestét a főváros XXII. kerületében, a Duna parton, az iszapba süllyedve - tette hozzá.

Elmondta, hogy a nyomozást már január 11-én megindították, és többek között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára.

Három nap múlva megkezdődött annak a férfinak az elszámoltatása, illetve poligráfos vizsgálata, akivel utoljára találkozott az eltűnt személy. 

A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta a főkapitány helyettes.

Kérdésekre válaszolva közölte: a két férfi azonos munkahelyen dolgozott október óta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény környékét egy közeli munkásszállón kínált szálláslehetőség miatt keresték fel.

Illusztráció: 123RF

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!