Krimi

2022.09.28. 15:02

Buszmegállóban hagyta csecsemőjét egy nő Fonyódon

Ha nem találják meg a kisbabát, megfagyhatott volna.

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A vád szerint az életvitelszerűen Ausztriában élő nő "laza párkapcsolatot" tartott fenn egy idősebb férfivel. Miután tavaly tavasszal terhes lett, igyekezett nem tudomást venni az állapotáról. Orvosnál nem járt és senkinek sem mondta, hogy gyereket vár. Tavaly októberben egyedül volt párja házában, amikor megindult a szülés, melynek során egy egészséges kislánynak adott életet.

 

A nő megmosdatta és két textíliába takarta acsecsemőt, majd autóval Fonyódra indult, ahol egy félreeső helyen lévő buszmegállóba kitette az újszülöttet

 

8,3 C fokot mutatott a hőmérő. A vasárnap délutáni időpontra tekintettel a buszmegállóban és a közelében senki sem volt senki, ezért a nő alappal számolhatott azzal, hogy a baba halála a kihűlés, vagy az ellátatlanság miatt gyorsan bekövetkezik.

Ebbe a takaróba csavarta be az újszülöttet az anya.
Forrás: Magyarország Ügyészsége

 

A puszta véletlennek volt köszönhető, hogy kutyát sétáltató helyiek megtalálták, és hívták a mentőket. 

 

Az újszülöttnek nem esett baja. A nőt az eset után pár napon belül azonosították és elfogták a somogyi rendőrök.

A Somogy Megyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában korábban letartóztatás alatt álló, most 

a bűnügyi felügyelet alatt lévő anyával szemben 14-ik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt fegyházbüntetést és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!