a rendőrség keresi

2021.10.04. 07:38

Halálra gázoltak egy biciklist Jánossomorján: a sofőr megállás nélkül elhajtott

Cserbenhagyókat keresnek a rendőrök.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jánossomorján, a Szabadság utcában, hétfőn hajnali 3 óra körül – olvasható a police.hu-n. Mint írják, egy Andau irányába közlekedő sötét színű, terepjáró jellegű, feltehetőleg Mercedes típusú gépkocsi vezetője

elütötte a Szabadság utcán haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A baleset következtében a kerékpárral közlekedő helybeli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Szintén egy sötét színű feltehetőleg Mercedes típusú terepjáró ütött el egy biciklist hétfőn 5 óra körül, Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A megsérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen járművel vagy vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában