Őseink emlékezete

2018.06.13. 14:41

Árpád-ház program: 2020-ra készül el a kőtár és látogatóközpont

Az eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumba tervezett Árpád-kiállítást végül Székesfehérváron mutatják be.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy a kormány a programra eddig 2,7 milliárdot meghaladó forrást biztosított a városnak, majd tavaly a fehérvári múzeum rekonstrukciójára újabb 425 millió forintot. A szerdai sajtótájékoztatón a városvezető elmondta, hogy év végéig minden terv készen lesz a kőtár és látogatóközpont esetében, így a közbeszerzést is kiírhatják az idén.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Cser-Palkovics bejelentette, hogy a Nemzeti Emlékhely és a látogatóközpont közötti sétaút szakaszosan valósul meg, az első szakasz 2020-ig megépül. Az Aranybulla emlékmű és környéke 2022-ig megszépül, a Nemzeti Emlékhely végleges kialakításának legvégső dátuma 2038. Hozzátette, hogy folyik a munka a Rendházban is, ahol az Árpád-kiállítást mutatják majd be 2020-ban. A felmérések, a műszaki tartalom meghatározása, az építéstörténeti dokumentáció, illetve az örökségvédelmi értékleltár elkészült, a tervezés 2019 első negyedévében zárul.

Az Aranybulla emlékműve Székesfehérváron a Csúcsos hegyen
Fotó: Faludi Imre / MTVA

Vargha Tamás immár nem miniszteri biztosként, hanem kormánybiztosként segíti a program előrehaladását. Rámutatott, hogy továbbra is minden lehetőségük meglesz a fejlesztések folytatására. Megjegyezte, hogy újabb forrásokra is szükség lesz, hiszen az Aranybulla 2022-es évfordulóján átívelő, Szent István halálának centenáriumáig, 2038-ig tartó nagyívű programról van szó.

A tervek szerint az épületrekonstrukció 2020 harmadik negyedévében fejeződik be. Az önkormányzat új, kétezer négyzetméteres raktárépületet vásárol az Alba Ipari Zónában, ahol az átmeneti időszakban a kövek, a múzeum műtárgyai, raktárakban lévő értékei ideiglenesen elhelyezhetők.

Borítókép forrása: www.szekesfehervar.hu / Bácskai Gergely

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában