Under Construction

2018.11.07. 12:42

A felnőtté válásról szóló előadást mutat be a kolozsvári magyar színház

Az előadás a színházi eszközökkel vizsgálja a társadalmat, amiben élünk.

A felnőtté válásról szóló Under Construction című dokumentarista kísérleti előadással áll a közönség elé a Kolozsvári Állami Magyar Színház – számol be róla a Krónika.

A bemutatót meghirdető keddi sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti igazgatója elmondta: az előadás nem irodalmi szövegből, hanem közösségi történetekből épül fel, amelyeket az alkotók a felnőttkor küszöbén álló fiatalokkal folytatott fókuszcsoportos beszélgetésekből szűrtek ki.

A közönség a maga, a rokonsága vagy a szűkebb környezete történeteit fogja felismerni. Az előadás a színházi eszközökkel vizsgálja a társadalmat, amiben élünk

– fogalmazott. Hozzátette: az előadáshoz a színház a román kulturális alaptól pályázott támogatást, így a produkció kereteit a pályázat határozta meg. Az Under Construction pályázatát a Deák Katalin és Bíró Réka dramaturg páros írta meg. Ők hozták tető alá a szülő-gyermek kapcsolatot feldolgozó tavalyi Homemade előadást is.

Sipos Krisztina, a projekt koordinátora elmondta: a Homemade tavalyi sikere nagyon sok fiatal színészt és színészhallgatót vonzott a produkcióba. A csapat tagjai négynapos nyári táborban is próbáltak összecsiszolódni.

Deák Katalin arról számolt be, hogy

a fókuszcsoportokban pszichológus, szociológus és pszichodráma szakértő jelenlétében beszélgettek kolozsvári középiskolás diákok, egyetemi hallgatók és doktoranduszok csoportjaival.

Az előadás a beszélgetések során felszínre hozott történeteken keresztül foglalkozik a felnőtté válással.

A kísérleti színházi produkciót szombaton mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.

Borítókép: kronika.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában