Ifjak a színpadon

2019.05.29. 11:04

Kedden rendezik az I. Kárpát-medencei Diákszínjátszó találkozót

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én 9 és 16 óra között fiatalok előadásait nézhetik meg az érdeklődők

Forrás: Shutterstock

Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában azt mondta, hogy az Eszékről, Sepsiszentgyörgyről, Bácsfeketehegyről és Kassáról érkező színjátszók június 3-án, hétfőn közös szakmai tréningeken vesznek részt a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színjátszóival.

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én 9 és 16 óra között az ő előadásaikat nézhetik meg az érdeklődők – ismertette. Hozzátette, a Magyarság Házának célja a nemzeti összetartozás és a magyar szórvány napján minden évben az, hogy minél több határon túli fiatalt lásson vendégül.

Kitért arra is, kedden hét budapesti iskola 240 diákjának rendhagyó történelem- és irodalomórát is szerveznek, amelyet Simon Attila történész tart. Az órán próbálják minél színesebben bemutatni a fiataloknak, hogy a trianoni békediktátum milyen következményekkel járt és milyen tragédiát okozott a magyar nemzetnek.

A rendhagyó órákat és az előadásokat június 4-én az Akvárium Klubban tartják. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a [email protected] e-mail címen lehet megtenni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában