bemutatók, pótlások

2020.08.29. 11:56

Idén is családi fesztivállal indul a Kolibri Színház új évada

A színház hagyományos évadnyitó fesztiválját ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartják meg szeptember első szombatján.

Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020/2021-es évadát – közölte a gyermek- és ifjúsági színház.

Már elindultak a Dániel András nagysikerű kufli-meséiből készülő Egy kupac kufli című előadás próbái Andrusko Marcella rendező vezetésével. A tavasszal elmaradt ősbemutatót október 10-én tartják a Kolibri Fészekben.

A közlemény szerint az elhalasztott márciusi premier helyett szeptember 11-től láthatja a közönség a Tipli című ifjúsági előadást, amelyet Krausz Attila kortárs regényéből Tasnádi István alkalmazott színpadra és Vidovszky György rendezett a Kolibri Pincében.

Gimesi Dóra Emma csöndje című, tavalyi évadra tervezett színdarabját novemberben mutatják be Kuthy Ágnes rendezésében az idény első nagyszínpadi produkciójaként.

Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját Gyevi-Bíró Eszter állítja színpadra a Kolibri Pincében 2021 tavaszán. Szintén az évad második felében tűznek műsorra két, a PlayOn! európai uniós együttműködés részeként készülő előadást: februári bemutatóként Madách Imre Az ember tragédiája című művének színpadi adaptációját Novák János rendezésében, valamint a Watergate című interaktív ifjúsági játékot, amelyet Vidovszky György rendez a Kolibri Pincében 2021 májusában. Előkészületben van továbbá Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című kétszereplős darabja, amelyet Székely Andrea visz színre a Kolibri Fészekben.

A közlemény szerint Novák János igazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a Kolibri Színház kiemelt feladatának tartja a felelősségteljes felkészülést az új évadra: a színház vezetősége javaslatot tesz a színházon belüli távolságtartás, kézfertőtlenítés, maszkviselés és nézőszám szabályozására annak érdekében, hogy a közönség és a munkatársak is teljes biztonságban érezhessék magukat az előadásokon.

A közlemény szerint a Kolibri Fesztivált, a színház hagyományos évadnyitó fesztiválját ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartják meg szeptember első szombatján.

A tavaszi időpont helyett 2020. szeptember 28. és október 4. között rendezik meg az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös szervezésében a jubileumi X. Kaposvári ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálét, amelyen a Kolibri A császárfiú álma és A méhek istene című előadásokkal szerepel – olvasható a színház közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában