előadások

2020.12.01. 15:23

Online térbe költözik a Budapesti Operettszínház

A felvételeket profi csapat készíti 7 kamerás felszereléssel.

Online térbe költözik a Budapesti Operettszínház, szombaton a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynő látható – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A művészeknek lételeme a fellépés, és mint a művésznek a szereplésre, úgy a nézőnek a művészi produktumra, a művészre van szüksége, tehát ez kölcsönös igény – mondta Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója a műsorban.

Hozzátette: a streamelt előadásokat úgy hozták létre, mintha ott ülne a néző, a felvételeket profi csapat készíti 7 kamerás felszereléssel.

Kiemelte, hogy Vidnyánszky Attila rendezésével nagy alázattal közelített az operett műfajához, olyan rétegeit igyekezett megfejteni, amelyek nem jönnek szembe velünk minden nap.

Azok az operettszerzők, mint Kálmán Imre vagy Lehár Ferenc, nagy tudással és nagy zenedramaturgiai ismeretekkel rendelkeztek, olyan bölcsen használták a zenedráma eszközeit és olyan összhangban van a librettó, a dallam, a harmónia és a forma, hogy ezeket a műveket érdemes nagy igényességgel megfejteni – mutatott rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában