érdemes jelentkezni

2021.05.01. 07:34

Irodalmi pályázatot hirdet a PesText fesztivál

Jeligés szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál. A pályázat hívószava a „buborék”, műfaji megkötése nincs.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A pályázatra kortárs szerzők magyar nyelvű műveit várják legfeljebb 6000 leütés terjedelemben, a buborék témakörében. A pályázat zsűrizése két körben zajlik.

Alapos előválogatást követően a legjobb tizenegy pályamű kerül az elismert szakemberekből álló főzsűri elé.

Idén Szabó T. Anna, Mécs Anna és Dániel András dönt a szakmai díjról.

A legjobb írások közül egy elnyeri a zsűri fődíját, egy pedig közönségdíjat kap.

Mindkét írást lefordítják angolra, valamint megjelenik a fesztivál zinjében is. A díjazott pályaművek szerzői bruttó 200-200 ezer forint jutalomban részesülnek, és meghívást kapnak a PesText fesztiválra.

A pályaművek beküldésének határideje június 1. Szerzőként egy-egy írást lehet benyújtani.

Kizárólag jeligés pályázatot fogadnak el, a beküldött dokumentumon nem szerepelhet a szerző neve. A közönségdíjra bárki szavazhat július 13. és augusztus 10. között.

A világirodalmi fókuszú PesText harmadik alkalommal valósul meg Budapesten szeptember 22. és 26. között.

A pályázat részletei a fesztivál weboldalán olvashatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában