91 évet élt

2021.08.05. 07:00

Elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója

Pályafutásához olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, a Lúdas Matyi és a Vuk.

Meghalt 91 éves korában idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója és igazgatója, valamint több száz animációs film stúdióvezetője. A hétfőn elhunyt alkotó stúdióvezetéséhez olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, a Lúdas Matyi, a Vuk és a Gusztáv-sorozat.

Matolcsy György Kecskeméten született 1930-ban. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben pedig a Számviteli Főiskolán végzett. Mindeközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-hallgatója is volt. 1951-ben megalapította a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatot, ahol kapcsolatba került a HDF rajzfilmes csoportjával. Velük hozta létre a Diafilmgyártóból átalakuló Pannónia Filmstúdiót 1957-ben.

1959-től 1995-ös nyugdíjazásáig a Pannónia Filmvállalaton belül működő animációs stúdió vezetője, valamint több száz animációs film és sorozat producere volt. Továbbá megalapította a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műtermet is, amely a rendszerváltás után a Kecskemétfilmmé alakult át.

A hatvanas évek végén ő indította el az animációs mozisorozatokat, valamint az Iparművészeti Főiskola animációs kurzusát. Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt. Ezenkívül számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében, illetve a Nemzetközi Animációs Filmszövetség főtitkára is volt.

2007-ben kapta meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában