Hagyományok Háza

2021.10.06. 07:00

Kárpát-medence táncszerető közösségét várja a néptáncfesztivál

A rendezvénysorozat keretében a közönség betekintést nyer a határon túli népi együttesek világába.

Forrás: Hagyományok Háza

Október 7. és 10. között Budapesten rendezik meg a Határtalan Táncfővárost, a külhoni hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválját. A rendezvény keretében négy napon keresztül a Hagyományok Háza színpadán nyolc együttes mutatja be tudását. Ezenkívül a közönséget koncertekkel, szakmai programokkal és táncházzal várják.

A határon túli hivatásos együttesek a fesztiválon lehetőséget kapnak a budapesti bemutatkozásra. Az idei rendezvényen a közönség koncentráltan láthatja a legújabb előadásokat.

A fesztivál nemcsak a külhoni műhelyekben folyó munka legfrissebb színpadi eredményeit tárja az érdeklődők elé. A kiállítások, a szakmai beszélgetések és a táncház valós képet nyújt a Kárpát-medencében működő együttesek helyzetéről és elért eredményeiről is.

Az előadásokat csütörtökön a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című produkciója nyitja meg. A műsorban kiemelt szerepet kapnak az egyéni sorstragédiák, amelyek Bartók Béla és Kodály Zoltán katonadalokat tartalmazó gyűjtésein keresztül elevenednek meg. Az első napon továbbá látható lesz a jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes 70 év színei című összeállítása, majd a Fokos zenekar és a Sodró együttes táncházán vehetnek részt az érdeklődők.

Október 8-án a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó műsora a Gyergyói-medence kultúrájába nyújt betekintést. Később pedig az Ifjú Szívek Táncszínházának Autentika – Saját anyag elnevezésű fellépése lesz látható. Az előadás átfogó képet nyújt a Szlovákia területén élő nemzetiségek tánchagyományairól.

A szombati estét a Maros Művészegyüttes – Valaki jár a fák hegyén, Kányádi Sándor verse ihlette bemutatója nyitja. Ezt követően a Háromszék Táncegyüttes a Tiszta című előadásával lép színpadra. A címben a tiszta jelző utal a forrásra és magára a táncra is.

Vasárnap az Udvarhely Néptáncműhely Világszép Nádszálkisasszony mesei összeállításával főként a gyerekekhez szólnak majd a művészek. Este pedig a Rendek között, vonók mögött – népzenész sorsok című koncert mutatja be, mit jelent ma a népzene, illetve milyen is napjainkban a népzenészek sorsa. A fesztivált a Bekecs Néptáncszínház Keresztúton című műsora zárja.

Az alkotók a produkcióval a bukovinai székelyek előtt tisztelegnek, akik a nehéz időkben az egész magyarságnak mutattak példát kitartásukkal és emberségükkel.

További információk a Határtalan Táncfőváros programjaival kapcsolatban a Hagyományok Háza honlapján és Facebook-oldalán olvashatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában