A néptánc ünnepe

2022.07.07. 18:30

Kezdődik a Martin György Néptáncfesztivál

Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden – tájékoztatta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az MTI-t.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől - Novák Ferenc ötlete alapján - a rendezvényen egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli.
A fesztiválon az együttesek zsűri előtt mutathatják be új koreográfiáikat, és azokat a szakemberek értékelik és díjazzák. A szervezők néhány éve döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.Idén hat együttes csoportjai mutatkoznak be a fesztiválon, a házigazda Szeged Táncegyüttes mellett a Figurás Táncegyüttes Nyíregyházáról, a Bartók Táncegyüttes Békéscsabáról, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, valamint a Tiszavirág Néptáncegyesület Deszkről, illetve Szegedről.Pénteken délután a résztvevők népviseletben, zenés kísérettel a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre vonulnak, ahol a fesztiválmegnyitón ízelítőt adnak műsoraikból. Másnap este  a Kisszínházban az együttesek zsűri és közönség előtt mutatják be a programjukat. Emellett a fiatal táncosok szakmai programokon vehetnek részt: rendeznek táncbemutatókat, a zsűri részletes szakmai értékelést nyújt a produkciókról, a fesztivál hagyományaihoz híven pedig a napi programokat hajnalig tartó táncház zárja.

Borítókép: A Szeged Táncegyüttes tagjai táncolnak a 27. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitóján a Klauzál téren 2016. július 13-án.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában