Elismerés

2022.11.12. 22:50

Dunda György kapta az első Kosztolányi-díjat

Mindig szükség lesz a gondolkodó emberekre egy egészséges társadalomban – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón. Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője hangsúlyozta, hogy az ünnepi díjátadás a kárpátaljai újságíró kollégák melletti szolidaritás kifejezése.

Szöllősi György, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnökségi tagja, a Nemzeti Sport főszerkesztője; Dr. Mayer Erika, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség alelnöke; Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója; Toót-Holló Tamás a Magyar Nemzet főszerkesztője. a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó díjátadóján

Fotó: Mirkó István

Ezt az ünnepi alkalmat a kárpátaljai kollégáink melletti szolidaritás kifejezésének szenteljük. Rajtuk most nagyon sok múlik – hangsúlyozta Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón, majd bejelentette, hogy az MNMSZ által első alkalommal odaítélt Kosztolányi-díjat Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója kapja. 

A szolgálata, amit elvégez, pótolhatatlan – méltatta a díjazottat Toót-Holló Tamás. Kiemelte: „mi, magyarok évezredekben mérjük a súlyunkat a Kárpát-medencében és nekünk mindig távlatosan kell gondolkodnunk”. Ehhez kellenek az ilyen munkák – tette hozzá.

Mint jelezte, üzenetértéke van annak, hogy a rendezvény a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságával közösen jött létre és a külhoni újságírók köré szerveződött. Továbbá hangsúlyozta, hogy a díj elnevezése tisztelgés a kiváló író-újságíró életműve előtt, ami egyfajta hagyományőrzés is, mivel elmondása szerint a magyar sajtó legszebb pillanatait azok őrzik, akik egy személyben két életművet is létre tudtak hozni. 

Hála és köszönet – fogalmazott a díj átvétele után Dunda György. Mint mondta, soha nem volt olyan nehéz a kárpátaljai újságíró élete, mint most. Kiemelte: „Apáink, nagyapáink átéltek nehéz időket, de minden nehéz idő után jön valami jobb”.

Remélem, nincs messze az idő, amikor a címlapjainkon a béke szerepelhet

– hangoztatta. Szerinte nagyon furcsa, hogy manapság árulónak számít, aki a békét szorgalmazza. – Legyen béke, hiszen az nem normális dolog, hogy emberek milliói menekülnek el, halnak meg – szögezte le beszéde végén Dunda György.

A világot már megváltották, de mi hozzátesszük a magunk részét – fogalmazott Siklósi Beatrix, a Magyar Rádió csatornaigazgatója a köszöntőjében. – Nehéz időszak volt, sok tapasztalatot szereztek – mondta, majd visszaemlékezett, hogy akkor nem gondoltak még arra, mekkora hatalom a média és a televízió.

A Kossuth Rádió csatornaigazgatója úgy vélte, ma már pár óra alatt karaktergyilkossággal ki lehet végezni egy embert, ezért a felelősség egyre nagyobb, és egyre inkább szükség lesz bátorságra. 

Szerinte a fiatal kollégákkal meg kell osztani azt a tényt, hogy emberek életét tudja megváltoztatni egy riport és cikk, amivel sosem szabad visszaélni. A közszolgálatért csakis építkezve, sosem rombolva lehet tenni – fűzte hozzá, majd hangsúlyozta: szükség volt, van, lesz a gondolkodó emberre, ha egészséges társadalomban akarunk élni.

A politikát és a politikusokat, valamint a kultúra és a művészvilág alkotóit is partnereknek kell tekinteni, amit jó lenne, ha ők is így gondolnának, legyen ez a gondolkodó emberek szövetsége – hívta fel a figyelmet Siklósi Beatrix.

Hangsúlyozta, kiforgattak olyan szép szavakat, mint a szivárvány és a meleg. Beszéde végén gratulált a MNMSZ-nek a díjalapításhoz, mert szükségünk van arra, hogy megsimogassuk egymás fejét.

Végezetül Mayer Erika, az MNMSZ alelnöke jelezte: a szervezet azért jött létre, hogy minden eszközzel támogassák az újságírókat. – Ezért a szövetség egy jogi támogató projektet indít el, hogy a bajba került újságíróknak jogi képviseletet tudjunk biztosítani – jelentette be.

Dunda György – 1979-ben született a kárpátaljai Ungváron. 2001-ben az ungvári egyetemen szerzett filológiadiplomát, majd Budapesten végezte újságíró-tanulmányait, ezt követően pedig visszatért Kárpátaljára. A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, a Hír TV és a Magyar Nemzet kárpátaljai tudósítója és a Külhoni Média a Családért-díj zsűritagja. A Kárpátaljai Igaz Szónál 1997-től félállásban kezdett el dolgozni, ahol 2002 óta teljes állásban tevékenykedik, a lapigazgatói posztot pedig 2018-tól kezdve tölti be. Az utóbbi hónapokban az orosz–ukrán háború megpróbáltatásai, valamint a kárpátaljai magyarságra gyakorolt következmények közepette végezte a munkáját. Erről egy korábbi interjúban így beszélt: „Ukrajnának nem a magyarok az ellenségei, ezt kell hogy megértse a politikum. Ez a mi történelmi szülőföldünk, nem akarunk mi rosszat saját magunknak és az országnak sem.” Felelősségtudatát bizonyítja, hogy ugyanebben az interjúban kijelentette: a Kárpáti Igaz Szó lapvezetőjeként nem tehette meg, hogy a háború kitörése után elhagyja az országot. Mint mondta, a küldetéstudat, a felelősség, a hivatástudat nem engedi, hogy az ember kapitányként elsőként távozzon a hajóról.

Az eredeti cikket itt olvashatja el

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában