Svenk

2025.05.09. 21:54

Csaknem 100 magyar film vetítésével rendezik meg a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivált

A Svenk stábja ott volt a MOZ.GO sajtótájékoztatóján Veszprémben, ahol végre fény derült a Magyar Mozgókép Díjra 22 kategóriában jelölt filmekre, alkotókra, és bemutatkoztak az idei zsűri tagjai: Für Anikó, Pacskovszki József, Romwalter Judit, Horváth Csaba és Tóth István Zoltán. A műsor stábja a zsűritagokkal készített interjút.

Csaknem 100 magyar film vetítésével rendezik meg a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivált

Porga Gyula, Káel Csaba, Seres Gerda, Csáky Attila

Az egyik zsűritag, Horváth Csaba, az NFI marketing- és kommunikációs igazgatója arról beszélt a stábnak, hogy az idei MOZ.GO-nak egyik különlegessége, hogy nagyon sok jeles évfordulót ünneplünk, amiről a résztvevők megemlékezhetnek majd a négynapos fesztivál keretében. 
„Egyrészt idén 130 éves a mozi, ami remek apropó arra, hogy egy kicsit a múltról is beszélgessünk és persze a jelenről és a jövőről is – ez mind meg is fog történni a kísérő rendezvényeken” – jelezte, majd hozzátette, hogy ezen túlmenően még egy kettős centenáriumot is ünnepelhetünk idén, tekintve, hogy 100 éve született Makk Károly és egy fontos alkotótársa, a legendás színész, Darvas Iván is.  

A fesztiválon kiállítást láthatnak az ő életművükből, továbbá Makk Károly filmjeit, illetve a Darvas Ivánnal készített közös filmjeit is vetítik a Magyar Mozgókép Fesztiválon.

 Horváth Csaba beszámolt arról is, hogy az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő MOZ.GO ezúttal is a magyar filmszakma és- filmipar, s ilyenformán a magyar film éves seregszemléje lesz. Saját a zsűriben folytatott tevékenységéről szólva Horváth Csaba azt is elárulta, hogy feltétlenül szem előtt fogja tartani, hogy az adott film a saját üzenetét mennyire világosan, közérthetően, és magával ragadóan tudja eljuttatni a nézőhöz. 
„Én elsősorban erre a hatásra fogok koncentrálni, mikor a jelölt alkotásokat nézem” – emelte ki. 

Tavaly nevet váltott, idén arculatában is megújul a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál. A friss megjelenés mellé pedig nagyon tartalmas programot állítottak össze a szervezők.

 A rendezvény csaknem 100 filmmel, sok premierrel és sztárral ünnepli a magyar filmet, s így ezen a négy napon át minden filmes műfajban kínálnak szórakoztató, izgalmas és figyelemre méltó alkotásokat, valamint érdekes kísérőprogramokat a közönség számára.

Egy másik zsűritag, Pacskovszky József Balázs Béla díjas filmrendező és forgatókönyvíró azt is kiemelten fontosnak tartja, hogy a bemutatandó filmek jó ürügyet kínáljanak arra, hogy elkezdjünk beszélgetni arról, hogy mi hol is vagyunk ebben a világban, mi foglalkoztat minket. Mint mondta: szerinte remek alkalom lesz ez a filmeseknek, hogy visszajelzéseket kapjanak a közönségtől, a kritikusoktól és a zsűritől. 

A rendező elmondása szerint megfelelő rálátásuk lesz a filmtermésre, ugyanis megkapták azt a lehetőséget, hogy az NFI vetítőjében nagyvásznon tekintsék meg azokat a munkákat, amelyeket a Filmakadémia különböző díjakra jelölt. Így a zsűritársakkal együtt meg tudják vitatni, mik azok a tendenciák, amelyek éppen jellemzik a magyar filmgyártást, mennyire kerül előtérbe a magyar közönségfilm, mennyire van még a művészfilm vagy a szerzői film is jelen, illetve milyen témák körül forognak az alkotások.  

A rendező vitákra is számít, de a vitákat szerencsére termékenynek tartja, hiszen ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjék egymás véleményét, s ennek köszönhetően megpróbálják a legjobb tudásuk szerint az arra legérdemesebbeknek kiosztani a díjakat. 

„Annak van nagy jelentősége, hogy miket tesz mérlegre az ember. Mik azok az elemek, amik akár a közönség, akár a közönség szempontjából, vagy akár a szerzőiség szempontjából mérvadók lesznek. Ott leszünk a szemlén és figyelni fogjuk a közönség reakcióját is” – avatott be a zsűri terveibe Pacskovszky József. 

Csaknem 100 magyar film vetítésével, köztük számos premier kíséretében rendezik meg immár ötödik alkalommal, a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivált, Magyarország éves filmes seregszemléjét.  

Június 18. és 21. között, a hagyományokhoz híven Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, 15 helyszínen vetítik a hazai mozgóképes alkotások színe-javát, ezekre a filmbarátok jelképes, 500 forintos áron válthatnak belépőt. A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló fesztiválon idén 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. 

Az elismerésekről szakmai zsűri dönt, amelynek tagjai: Für Anikó, Pacskovszki József, Romwalter Judit, Horváth Csaba és Tóth István Zoltán. 

Az idei fesztiválon a közönség nagyvásznon láthatja majd például a 10 részes Hunyadi-sorozatot; a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatottról szóló új sorozatot, A nemzet aranyait, valamint olyan premierfilmeket, mint a Marék Veronika gyerekkönyve, a Laci és az oroszlán sikerét feldolgozó Kell egy oroszlán; a Neumann János életét felidéző A legpompásabb emberi elme; az első szerelem misztériumát kutató 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója; az 1335-ös cseh, lengyel és magyar uralkodó sorsfordító tárgyalását felelevenítő Királytalálkozó; a Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútjáról megemlékező Bartók nyomában, vagy az ökölvívó fiú és a szexinfluenszer lány kálváriáit kibontó One More Like. 

Természetesen a közelmúlt sikerfilmjei és a klasszikus alkotások is helyet kapnak a színes programban. 

Látható lesz a MOZ.GO-n a Futni mentem, az Egy százalék indián, a Kálmán-nap, a KIX, illetve a 100 éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve a felújított Liliomfi, valamint a nemrég elhunyt Mécs Károly tiszteletére A kőszívű ember fiai is.  

A MOZ.GO nemcsak a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle, hanem verseny is. Idén a Magyar Mozgókép Díjakat 22 kategóriában osztják ki. A Magyar Filmakadémia tagjainak jelölései alapján egyebek mellett a legjobb játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animáció, valamint a legjobb tévésorozatok kategóriákban adnak majd át elismeréseket.  

A MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál négy napja alatt a vetítések mellett rengeteg kísérőesemény várja a közönséget. A Made in Hungary program keretében sok érdekességet megtudhatnak a hazánkban forgatott hollywoodi és nemzetközi szuperprodukciókról, amelyek kiváló magyar szakemberek közreműködésével születtek meg. 

Az érdeklődők megnézhetik a száz éve született Makk Károlyról és Darvas Ivánról szóló kiállítást, részt vehetnek a Hunyadi-sorozat alapján készült könyv bemutatóján és számos további közönségtalálkozón. 

Mindezek mellett gasztronómiai programok, koncertek, filmszakmai beszélgetések várják Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a látogatókat 15 helyszínen, június 18. és 21. között. 

A Hír TV filmes háttérműsorának legújabb adását szombaton 12:30-kor láthatják a televíziónézők, az ismétlés pedig vasárnap 7:30-tól látható.
A SVENK MOZ.GO zsűritagjaival készült interjúját már most meg lehet nézni:
https://youtu.be/-YTCiztaTJI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!