helyreállították a károkat

2020.09.18. 10:45

Hétvégétől újra látogatható a Román Csarnok

A csarnokot június közepén kellett lezárni, ugyanis az akkor lezúdult extrém mennyiségű eső következtében a múzeum beázott, kisebb károkat okozva a terem falfelületében.

Budapest, 2018. október 31. A felújított Szépmûvészeti Múzeum Román Csarnoka a megnyitó napján, 2018. október 31-én. Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A károk helyreállítását és az épület csapadékelvezető rendszerének bővítését a múzeum korábbi felújítását végző cég garanciális munka keretében végezte el – tájékoztatott a Szépművészeti Múzeum.

A beázás a Román Csarnok alatt lévő műtárgyraktárt is érintette, az ott tárolt 1500 műtárgyból 30 festmény felületét érte a befolyó víz. A gyors beavatkozásnak köszönhetően ezek egyike sem szenvedett maradandó károsodást, s a múzeum szakemberei időközben restaurálták valamennyi érintett alkotást.

A beázás után a múzeum vezetése a legjelentősebb hazai építésügyi minőségellenőrzési szervezetet, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (ÉMI) kérte fel, hogy vizsgálja ki, mi okozhatta a víz épületbe való bejutását.

A szakértői jelentés szerint a múzeum vízelvezető rendszere a tervezési előírások szerinti vízhozam elvezetésére elégséges volt, de a júniusi vihar során lezúdult extrém mennyiségű csapadékot a városi közcsatornarendszer túlterheltsége miatt nem tudta – a korábbi esőzésekhez hasonló módon – teljes mértékben elvezetni.

Az ÉMI megállapítása szerint a vihar következtében „a városi közcsatorna-hálózat telítődött, a Dózsa György úton lévő vízelvezetőkből visszaáramlott a csapadékvíz, elöntötte az utcát és túlnyomás alakult ki a közcsatorna-hálózatban. Ez a terhelés nagymértékben csökkentette az épület csapadékvíz-elvezetésének hatékonyságát és beázásokat eredményezett.

A szakértői jelentés az épület esővíz-elvezető hálózat kapacitásának növelését és a tető szigetelésének megerősítését is javasolta, hogy a későbbiekben – a városi csatornahálózat esetleges újbóli túlterheltsége esetén – biztonsággal elkerülhetőek legyenek a hasonló beázások. Ezeket a javasolt átalakításokat a múzeum épületén a kivitelező – garanciális javításként – már el is elvégezte – áll a közleményben.

A Román Csarnokot – amelyet a 2. világháborút követően több mint 70 évig nem láthatott a nagyközönség – három évig tartó felújítást követően 2018-ban nyitották meg, azóta több mint félmillió látogató csodálta meg a különleges szépségű termet.

Borítókép: A felújított Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka a megnyitó napján, 2018. október 31-én. Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában