Országos seregszemle

2020.08.03. 21:42

Tizenegy naposra bővül idén a Vidor Fesztivál

A hagyományos Kossuth téri koncertek nélkül, de a megszokott színházi versenyprogrammal és utcai forgataggal rendezik meg az idén tizenegy naposra kibővített Vidor Fesztivált augusztus 19. és 29. között Nyíregyházán – tájékoztatott a szervező Móricz Zsigmond Színház hétfőn.

Mint írták, a vidámság és derű országos seregszemléje könnyűzenei koncertjeinek egy része a jogszabályi előírások miatt a Rózsakert Szabadtéri Színpadon lesz megtartva. A hazai könnyűzenei élet képviselői közül például az Irie Maffia, a Follow The Flow, a Bangó Margittal kiegészülő Budapest Bár, a Like a Rolling Stones produkció, valamint Dés László, Tóth Vera és Básti Juli közös zenés előadása lesz látható és hallható.

Az idei rendezvényen több fellépőt fogad majd a Vidor Kert is; koncertet ad többek között a Tortuga, az OliverFromEarth, az Aurevoir és a Carson Coma, a világzene képviselői közül pedig a latin-amerikai cumbia együttes, a Los Orangutanes látogat majd Nyíregyházára. A tavaly bevezetett újításnak köszönhetően este kilenctől másnap hajnali fél háromig a helyi klubok és rádiók lemezlovasai tematikus estekkel szórakoztatják a közönséget. A római katolikus templomban orgonakoncertet, a zsinagógában pedig mediterrán zsidó melódiákat hallhat majd a közönség.

A fesztivál színházi versenyprogramjában tizennyolc előadást tartanak a színház nagyszínpadán és Krúdy Kamarájában, valamint a szabadtéri színpadon. A zsűri elnöke Koltai Róbert lesz, a díjazott társulatok és művészek saját közönségük előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot. Versenyprogramon kívül lesz látható az idei év meglepetés előadása, a Nemzeti Lovas Színház Kincsem című produkciója augusztus 26-án.

A gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők az eddigieknek megfelelően a Kossuth téri Vidor-faluban kóstolhatnak meg különböző ételeket, de nem marad el az utcazenészek, artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok és tűzzsonglőrök belvárosi kavalkádja sem. A kisebbeket bábszínház, táncház, zenés és színházi programok várják, az irodalmi rendezvények nagy részének pedig a Bencs-villa ad otthont.

A részletes programokról www.vidor.eu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában