2017.07.21. 16:33
Külföldi segítség a Hungaroringen
Lengyel, osztrák, román és szlovák rendőrök is segítik a magyar rendőrök munkáját a jövő heti Forma–1-es Magyar Nagydíj biztosításában.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: a rendőrök feladata elsősorban a külföldi szurkolók problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése lesz.
Az idei Magyar Nagydíjat július 27. és július 30. között rendezik meg a Hungaroringen. A rendőri biztosítást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság végzi. A versenypálya közelében idén is ideiglenes rendőrörs működik majd július 27. és július 31. között.
Kiemelték továbbá, hogy a sportrendezvényre várhatóan nagy számban érkeznek majd magyar és külföldi látogatók, emiatt Mogyoród és környékének forgalma jelentősen megnő. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny napjain megállási tilalom lesz érvényben.
Emellett a jövő hét folyamán több forgalmirend-változásra kell készülni. Az M3-as autópályán egy ideiglenes lehajtót is megnyitnak majd. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással és tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság – olvasható a rendőrségi közleményben.