Huj, huj, hajrá!

2018.09.06. 21:00

Aranyat szereztek íjászaink a Nomád Világjátékokon

A Nemzeti Versenysport Szövetség csapatát erősítő Nahóczki Péter íjász a kirgiz számban végzett az élen a világversenyen. Ugyancsak ebben a számban ezüstérmet szerzett Koczka László, a Kurultáj csapatának tagjaként.

Nahóczki Péter az első magyar aranyérmes a nyolcvan ország sportolóit felvonultató multisporteseményen – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség honlapja.

A kirgizisztáni játékokon korábban a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta állhatott még dobogóra, miután a 75 kilósok között második lett bal kézzel, valamint a bothúzók is remekeltek: Varga Fanni Rebeka, Deli Tamás és Benácsi Szandra is bronzérmes lett.

Az egyetlen magyar szumós is küzdőtérre lépett: Nemes Dávid első meccse elmaradt, mert pakisztáni ellenfele nem állt ki ellene, majd a második körben jól kezdett egy bolgár szumóssal, közel is volt a győzelemhez, de kicsúszott a lába a körből és végül kikapott.

A magyarok íjászok kimagasló eredményeket értek el a héten akkor is, amikor Mónus József és csapattársai világcsúcsokat döntöttek egy tengerentúli versenyen.

Borítóképünkön a magyar íjászok a Nomád Világjátékok dobogóján

Fotó: Nemzeti Versenysport Szövetség / nvesz.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában