súlyemelés

2018.12.18. 14:57

Újraindítják a súlyemelő-szakedzők képzését

A súlyemelőknél csaknem másfél évtized után újraindul a szakedzőképzés – az erről szóló megállapodást kedden írták alá a Testnevelési Egyetemen (TF).

„Az együttműködés egyelőre a tokiói olimpiáig szól, de valószínű, hogy meg fogjuk hosszabbítani – jelentette ki Dobos Imre, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke. – Szeretnénk, ha a súlyemelésnek biztos helye lenne most már a budapesti Testnevelési Egyetemen is, miután ez a fajta képzés idáig nagyon jól működött a pécsi tudományegyetemen.”

Az elnök emlékeztetett rá, hogy az utolsó ilyen képzés a TF-en 2000-ben indult, vannak világbajnokok is, akik itt végeztek.

„Nagyon fontos képzésről van szó, és nemcsak azért, mert speciálisan a súlyemelést kívánjuk segíteni, hanem be akarunk kapcsolni más sportágakat is. Például a cross-fit, amelynek a súlyemelés az alapja, igen sok súlyemelőedzőt igényel” – mondta.

Dobos Imre az érdeklődést tapasztalva a visszajelzések alapján biztos benne, hogy egy osztály könnyen meg fog telni az újrainduláskor.

A szerződés aláírása előtt Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora kitért rá, hogy jó tizenhárom éve – párhuzamosan az ekkortól jelentkező eredménytelenséggel – megszüntették a szakedzői szakot, a diplomás szakedzői képzést a TF-en.

„Mi, amikor megkaptuk a lehetőséget a vezetésre, úgy döntöttünk, hogy ezt alapvetően megváltoztatjuk, megpróbáljuk bepótolni a kimaradást és elmaradást, s újraindítjuk a szakmailag nemzetközi szintű képzést.” – emelte ki.

A súlyemelők mellett kedden további nyolc sportági szövetséggel (golf, karate, ritmikus gimnasztika, sportlövészet, tájfutás, tekvondó, tollaslabda, vitorlázás) írt alá hasonló együttműködési szerződést a Testnevelési Egyetem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!