becsületes játék

2019.03.17. 20:50

Magyar sportolót is díjaz idén a Nemzetközi Fair Play Bizottság

Az evezős Gosztonyi László Péter maga kérte a bírókat, hogy nézzék meg a célfotót, mert nem érezte magát győztesnek.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság vasárnapi közleménye szerint a végrehajtó bizottság a hétvégén Budapesten tartotta idei első ülését. A Kamuti Jenő vezette testület számos fontos döntést hozott, többek között határoztak a nemzetközi fair play díjazottakról is. A hétvégi ülésen több mint 40 jelölést vitattak meg a tagok, majd hoztak döntést az elismerésekről.

A világ minden tájáról beérkezett javaslatok közül idén egy magyar sportoló elismeréséről is határoztak: az evezős Gosztonyi László Péter a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnökéről, Jacques Rogge-ról elnevezett ifjúsági kategória trófeáját veheti majd át fair play cselekedetéért.

A tavaly júliusi magyar bajnokság 1000 méteres távján az akkor 13 éves versenyzőt győztesnek hirdették ki a célba érkezés után. Ő maga ezt nem így érezte, ezért jelezte a bíróknak, hogy szerinte nézzék meg a célfotót. Neki lett igaza, a fotó alapján nem ő, hanem egy versenyzőtársa lett a táv győztese, ő pedig így második helyen végzett.

A díjazottak listáját, valamint az idei díjátadó helyszínét és időpontját később teszi közzé a testület.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!