Ország-világ

2021.04.13. 10:30

Százmilliókat hozhattak a konyhára az üres stadionok

Bevételt is hoztak a járvány miatt üres stadionok. Az alig másfél éve átadott Puskás Arénában négy Bajnokok Ligája- és és két Európa-liga-mérkőzést játszottak. Természetesen a „házigazda” klubok szépen meg is fizették ennek az árát. Csakúgy, mint a katari válogatott, amely a március végi debreceni szép napokért fizetett. Nem is keveset.

Budapest, 2021. március 18. A gólszerzõ Roberto Soldado, a spanyol Granada játékosa (b2) és csapattársai ünnepelnek a norvég Molde ellen a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntõjében játszott visszavágó mérkõzésén a Puskás Arénában 2021. március 18-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Ki gondolta volna a járvány előtti boldog és gondtalan napokban, hogy röpke egy hónapon belül hat nemzetközi kupamérkőzést rendeznek majd Budapesten? A Puskás Arénában játszották oda-vissza alapon a Liverpool-RB Leipzig és a Manchester City-Mönchengladbach Bajnokok Ligája-találkozót, illetve az Európa-ligában a Wolfsburg-Tottenham és a Molde-Granada összecsapást. Igaz, üres kapuk előtt léptek fel a sztárfocisták, de azért így is elég szép pénzt hozhattak a konyhára ezek a meccsek. De vajon mennyit? A „mennyi az annyi?” kérdéssel a 888.hu hírportál fordult a Nemzeti Sportközpontokhoz, amely az alábbi választ küldte:

„A Puskás Aréna – a magyar hatóságok és az UEFA szigorú biztonsági előírásainak eleget téve, zárt kapuk mögött – a többi között olyan sztárcsapatokat látott vendégül az elmúlt hetekben a Bajnokok Ligája és az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában, mint a Liverpool, a Manchester City, a Tottenham vagy az RB Leipzig. Külön örömünkre szolgál, hogy a mérkőzések kapcsán topmenedzserek méltatták a Puskás Arénát, annak gyepszőnyegét, köztük Jürgen Klopp vagy Pep Guardiola. Ezek a nyilatkozatok

világszerte erősítik a Puskás Aréna, Budapest és Magyarország hírnevét, presztízsét, és referenciaként szolgálnak a jövőbeni rendezésekhez.

A pályaválasztó klubok a Puskás Aréna használatáért természetesen bérleti díjat fizetnek, a rendezéssel járó valamennyi költség őket terheli. A pontos összegek ugyanakkor a klubok és a Puskás Aréna üzleti érdekeire tekintettel nem nyilvánosak.

A meccsek megrendezése a járvány által alaposan megtépázott szállodaipart és vendéglátást is segíti, hiszen a Budapestre érkező küldöttségek szállodai és egyéb szolgáltatásokat vesznek igénybe.”

Kétségtelen, nem jó a pénzügyi adatokat megszellőztetni, mert egy következő tárgyalásnál megváltoznak – gyengülnek vagy erősödnek? – az alkupozíciók. A 888.hu becslései alapján hozzávetőleg 120-180 millió forintos bevételre tehetett szert a Puskás Aréna, illetve a Nemzeti Sportközpontok. Sok ez vagy kevés? Ahhoz képest nagyon is szép pénz, hogy a járványhelyzet miatt nem lenne bevétel, a kiadások azonban változatlanul magasak. Van egy másfajta hozadéka is a sztárcsapatok budapesti fellépésének, egyfajta referenciával is szolgálhatnak más klubok, válogatottak részére. A járványveszély múltával pedig a szurkolók is elkísérhetik kedvenceiket, akik ilyen alkalmakkor nem a spórolós oldalukat mutatják meg.

Nyilván a fentinél nagyságrendekkel kevesebbet kasszírozhatott a gyirmóti Alcufer Stadion, ahol az LSK Kvinner–Wolfsburg, valamint az újpesti Szusza Ferenc Stadion, ahol a Chelsea–Wolfsburg női Bajnokok Ligája-meccseket játszották.

A debreceniek azonban jóval komolyabb summát alkudhattak ki maguknak a Katari Labdarúgó-szövetségtől. A 2022-es világbajnokság házigazdája három barátságos mérkőzést a debreceni Nagyerdei Stadionban játszott. Március végén Luxemburg, Azerbajdzsán, majd Írország ellen lépett pályára a Nagyerdei Stadionban. Az 55 tagú küldöttség különgépét saját tévéstáb kísérte, és külön csapatbusz kellett ahhoz, hogy a pályától 2-300 méterre lévő szállodába ingázzanak a játékosok. S ugyan a város egyetlen ötcsillagos szállodájával nem voltak igazán elégedettek – a luxus nem érte el a számukra kívánatos szintet -, és nyilván alkudoztak is egy keveset, de állítólag majd 100 milliós bevételre tehetett szert a klub és a város.

Egy sör „ára” az összes stadion

Most, hogy szép számmal vannak már lélegeztetőgépek, másféle orvosi eszközre – CT vagy MRI, esetleg termográfiai berendezésre – kellene átszámolni, a stadionokra fordított összegeket. Ez az ellenzéki pártoknak már jól bevált receptje. Pedig érdemes lenne a számok mögé is nézni – figyelmeztet a 888.hu cikke, amely emlékeztet Jánossy András Gedeon tavaly, a kriptolio.hu gazdasági portálon megjelent, „A stadionozás, avagy az évtized demagógiája” című írására. Ebből kiderül, hogy tíz év alatt 330 milliárd forintot költöttek stadionokra, ebből 190 milliárdot – az ellenzék is elismerte, hogy kell egy nemzeti stadion – a 67 ezres új Puskás Aréna vitt el.

Tehát 140 milliárdból épült több kisebb-nagyobb stadion. Ez rengeteg pénz, de állami szinten nem olyan sok. Főleg Magyarország éves költségvetésének – körülbelül 20-21 ezermilliárd forint – ismeretében. Ráadásul a stadionok tíz év alatt folyamatosan épültek. Vagyis az ország költségvetésében az elmúlt tíz év alatt körülbelül 180-200 ezermilliárd forint szerepelt. Ebből stadionokra 140 milliárd jutott – 2010 óta.

Ha bárki elosztja a számokat, olyan eredményt kap, amely érzékelhetően nincs összhangban az ellenzéki „stadionozás” mértékével. Tehát az állami kiadások 0,00078-ad része ment el a stadionokra, ami a költségvetés 0,078 (!) százalékát jelenti. A Puskás Arénával együtt ugyanez a szám az állam kiadásainak 0,00183-ad része. Vagyis az összes állami költség 0,18 százaléka ment el a stadionokra, 99,82 százaléka pedig minden egyébre. Ez olyan, mintha valaki a nettó 300 ezer forintos fizetéséből pontosan 549 forintot költene stadionépítésre. A Puskás Aréna nélkül egy sör árát sem éri el az összeg: 300 ezer forinthoz viszonyítva 234 forintba kerülne az összes felépült stadion.

Borítókép: A spanyol Granada játékosainak gólöröme a norvég Molde ellen a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott visszavágó mérkőzésén a Puskás Arénában 2021. március 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!