tokió 2020

2021.06.02. 11:32

Venyercsán és Helebrandt indulhat 50 km-es gyaloglásban az olimpián

Venyercsán Bence és Helebrandt Máté indulhat 50 kilométeres gyaloglásban a tokiói olimpián, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) lezárta a versenyszám világranglistáját.

Venyercsán a 42., Helebrandt pedig az 54. helyet foglalja el a listán, a leghosszabb távú atlétikai számban – amelyben május végéig tartott a szintteljesítési időszak – hatvanan állhatnak rajthoz a játékokon.

Helebrandt Máté a riói olimpián 20 kilométeren indult és a 28. helyen ért célba. A 2017-es világbajnokságon, Londonban 50 kilométeren az előkelő hatodik helyen végzett, 3:43:56 órás országos csúccsal. A következő évben emlékezetes versenybalesetet szenvedett a berlini Európa-bajnokságon, amikor – az élcsoportban haladva – rálépett egy eldobott palackra és eltört a lábközépcsontja.

„Két évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk készülni az olimpiára, amit aztán egy évvel elhalasztottak, akkor az volt a minimális célkitűzés, hogy biztos induló legyek. Sajnos a sérülések és az új kijutási rendszer kicsit megnehezítették a dolgunkat, de örülők, hogy utazhatok a harmadik olimpiámra”

- nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a nyíregyházi atléta.

A 32 éves sportoló azt is elmondta, hogy mostantól már csak a játékokra fókuszál, júniusban Nyíregyházán készül, majd három héten át a Tátrában fog edzőtáborozni.

„A pandémia miatt teljesen új lesz a helyzet, nemcsak nekünk, mindenki másnak is. Nagyjából tudjuk, milyen szabályozások lesznek, de majd csak kint fogunk találkozni ezekkel, ezért igazán készülni erre nem lehet. Mi próbálunk csak a versenyre koncentrálni.

Tokióban a helyezés lesz a fontos, nem a jó időeredmény. Egy pontszerző helynek már nagyon örülnék” – jelentette ki Helebrandt, aki július 28-án vagy 29-én utazik az olimpiára, a versenyre pedig augusztus 6-án kerül sor.

A 2018-as Eb-n Venyercsán Bence 12. lett, a 2016-os játékokon, szintén 50 kilométeren, a 44. helyen zárt. A Honvéd 25 éves gyaloglója ifjúsági vb-n és junior Eb-n is volt nyolcadik.

A hosszú távú atlétikai versenyeket, azaz a maratonfutást – amelyben nem lesz magyar résztvevő – és a gyalogló számokat a várható rekkenő hőség miatt nem Tokióban rendezik majd, hanem az onnan 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban.

A tokiói kvótás magyar atléták száma így nyolcra nőtt, de a többi számban a ranglisták június 29-i zárása után még többen lehetnek olimpiai résztvevők, s június végéig még a szinteredmények is teljesíthetők.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában