hazai siker

2021.08.08. 09:17

Történelmi siker született a magyar rendezésű ifjúsági horgász világbajnokságon

Taroltak a magyar versenyzők az összevont XXV. U15, XXXIV. U20 és XIII. U25 Ifjúsági Horgász Világbajnokságon, amelyet pénteken és szombaton rendeztek Szolnokon, az Alcsiszigeti Holt-Tiszán és Kenderes-Bánhalma mellett, a Nagykunsági-főcsatornán.

A 15 éves utánpótlás kategóriában a magyar csapat aranyérmet szerzett 13 ponttal, az egyéni versenyben pedig az egyaránt két-két pontos versenyzők közül Nagy Dénes bronzérmes, Vadon Roland ezüstérmes, míg a világbajnoki címet Lőrincz Benedek szerezte meg – tájékoztatott a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

A 20 éves utánpótlás kategóriában szintén világbajnoki győztes a hazai válogatott, a dobogó mindhárom fokán itt is magyarok álltak: Smányi Szabolcs a harmadik, Bakó Péter a második, Vidó Roland pedig aranyérmes. A szintén csapattag Dósa Máté egyéni negyedik helyezett lett.

A 25 éves utánpótlás kategóriában Magyarország 35 ponttal az ötödik helyen végzett, itt a tizenkettedik helyen végzett a legjobb hazai versenyző, Hamar Ferenc.

A nemzetközi horgászsport történetében még nem fordult elő olyan eredmény, hogy két korosztályban is minden lehetséges érmes helyezést egy nemzeti válogatott hódítson el

– írja a MOHOSZ.

Az U15-ösöknél és U20-asoknál hét-hét nemzet fiataljai, az U25-ös korosztályban nyolc ország fiai küzdöttek a világbajnoki címért a Covid világjárvány után első alkalommal megrendezett horgászsport világversenyen.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!