Vitorlázás

2022.07.15. 10:41

Már kétszáz feletti hajó befutott a célba az 54. Kékszalagon a Balatonon

Érkezik a mezőny zöme a balatonfüredi befutóba.

Az éjszakai szél gyengült már, közölte Holczhauser András, a szervező Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára – írja a Veol.hu, a Veszprém megyei hírportál.

A tókerülő túraverseny ezen szakaszában már az igazi balatoni vitorláshagyományokat képviselő zöm érkezik be a célba. Cikkünk készítésének pillanatában éppen a női személyzettel versenyző Lilly Elliott haladt át a célvonalon. A hajókon lévő nyomkövető segítségével az érdeklődők a távolból is figyelemmel tudják kísérni a túraverseny állását.

A szervezők tájékoztatása szerint 516 hajó nevezett idén a tókerülő versenyre, fedélzetükön több mint 2500 vitorlázóval. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Borítókép: A start Balatonfüreden volt / Nemzeti Sport / Tumbász Hédi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!