Pytlasinski emlékverseny

2022.07.25. 13:28

Remekül szerepeltek a magyar birkózók Lengyelországban

Hárman is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

A kötöttfogású birkózók remekül szerepeltek a Pytlasinski emlékversenyen Varsóban, ahol hárman is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

A budapesti Európa-bajnokság aranyérmese, Fritsch Róbert – a magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint – a tőle elvárt birkózással ezúttal sem talált legyőzőre a 72 kilogrammosok között. A csepeli versenyző magabiztosan menetelt az örmény Hacsatrjan elleni fináléba, ahol 6-0-ról sikerült fordítania 7-6-ra.

Egy súlycsoporttal feljebb a szívizomgyulladás után tavaly visszatért, két éve Eb-ezüstérmes ifj. Lévai Zoltán bravúros teljesítményt nyújtott, ugyanis három olyan versenyzőt is legyőzött, akik tavaly Lőrincz Tamás ellen küzdöttek a tokiói olimpián. Lévai előbb az ötkarikás játékokon ezüstérmes kirgiz Mahmudovot múlta felül 6-0-ra, majd a vb-bronzérmes iráni Geraejt győzte le technikai tussal (9-0). A döntőben a Tokióban bronzérmes japán Jabiku sem okozott nehézséget a Honvéd klasszisának.

A harmadik aranyérmet a 87 kilós Losonczi Dávid szerezte, aki 97 kilogrammos kitérője óta megállíthatatlan, sorozatban negyedik nemzetközi versenyét nyerte meg idén. Ezúttal a vb-második Kessidis mellett egy-egy kínai és bolgár rivális mellett honfitársát, az egy kategóriával lejjebb idén Eb-bronzérmes Lévai Tamást is technikai tussal győzte le a döntőbe vezető úton. A fináléban az Eb-címvédő dán Bisultanov visszalépett ellene.

A három győztesen kívül dobogóra állhatott a 87 kilósok között Szilvássy Erik és Lévai Tamás, valamint a 97 kilós Szőke Alex is, mindhárman harmadik helyen zártak, a hat éremmel pedig a 24 résztvevő nemzet között a magyarok megnyerték a csapatok pontversenyét.

A nők a Poland Openen, a szabadfogásúak pedig a Ziolkowski emlékversenyen indultak szintén a lengyel fővárosban, de kisebb sikerrel. Előbbi szakágban Szabados Noémi (68 kg), utóbbiban pedig Vida Csaba (79 kg) és a Budapesten Eb-bronzérmes Ligeti Dániel (125 kg) szerepelt a legjobban az ötödik helyével.

A birkózók a szeptemberi, belgrádi világbajnokságra készülnek.

Borítóképünkön Fritsch Róbert. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!