Rali

2022.07.27. 12:17

Vincze az idén a hazai bajnokságra koncentrál, jövőre indulna az Eb-n

Bár az eredeti tervek szerint már az idén bemutatkozott volna a rali Európa-bajnokság (ERC) mezőnyében, Vincze Ferenc, a 2019-es abszolút magyar bajnok versenyző mégis úgy döntött, hogy ebben az évben csak a hazai versenysorozatra, és pályafutása második összetett győzelmének megszerzésére koncentrál.

A Korda Racing Skoda Fabia R5-ösét vezető pilóta az MTI-nek elmondta, egyéves kihagyás után év elején azzal a céllal tért vissza, hogy a magyar bajnokság mellett néhány ERC-viadalon is elinduljon. A lehetőség adott is lenne, de a magyarországi futamokon elért eredményei és az összetett szoros állása miatt egyelőre halasztja az Európa-bajnoki bemutatkozást.

A múlt hétvégi murvás versenyen nyújtott teljesítményem, valamint az utolsó két szakaszon elért eredményeim után rádöbbentem, hogy az elsődleges motiváció számomra megnyerni az idei abszolút magyar bajnoki címet, hiszen ehhez a korábbi WRC2-es világbajnok Mads Östberget kell legyőznöm

– jelentette ki Vincze, aki öt verseny után kevesebb mint egy ponttal van csak lemaradva a Citroen Rally Team Hungary norvég pilótájától.

Östberg az ötből négy versenyen állt rajthoz, ezeket kivétel nélkül megnyerte, míg Vincze mind az öt állomáson második lett. Ami a pontokat illeti, a norvég sztár 165,4 ponttal áll az összetett élén, Vinczének 164,5 pontja van.

Elképesztően szoros és igazán nyílt a küzdelem, ezért nem szeretném veszélybe sodorni a részvételemet a hátralévő hazai futamokon. Biztos, hogy az Eb-viadalokon is a maximumot akarnám kihozni magamból, ha viszont történne velem, vagy az autóval valami, az problémákat okozhatna az ob szempontjából

– indokolta döntését Vincze. Hozzátette, a versenyautót is csak a hazai viadalokra készítik fel, ő pedig inkább többet tesztel majd a minél jobb szereplés érdekében.

Az Európa-bajnoki bemutatkozást áttesszük jövőre, mert most minden korábbinál motiváltnak érzem magam, és hiszem, hogy sikerülni fog az abszolút magyar bajnoki cím megszerzése

– hangsúlyozta Vincze.

Korda Erik, a Korda Racing csapatfőnöke úgy fogalmazott, sajnálja, hogy nem debütálnak az idén az ERC-ben, de elfogadja és megérti versenyzője érveit.

A lelkesedése átragadt a teljes csapatra, innentől kezdve mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb autót kapja a hazai versenyekre, valamint beépítünk a programba néhány tesztet is

– mondta.

A Mercarius országos ralibajnokság az október közepén sorra kerülő Ózd-ralival folytatódik, majd a Nyíregyházán és környékén sorra kerülő novemberi viadallal zárul.

Borítókép: A Vincze Ferenc és Bacigál Igor páros, a Skoda Fabia R5 típusú versenyautójukkal a rali Európa-bajnoki (ERC) futam és a Rally Hungary 4. gyorsasági szakaszán Mád térségében 2019. november 9-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!