Vizes vb 2023

2022.09.26. 11:34

Kivették a programból a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyét

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA a kevés indulóval és a lebonyolítás költségeivel indokolta döntését.

Betlehem Dávid, a később ezüstérmes magyar váltó tagja a nyíltvízi úszók csapatversenyén a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 21-én.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Törölték a jövő évi fukuokai vizes világbajnokság programjából a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyszámát.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfői közleményéből kiderül, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA a kevés indulóval és a lebonyolítás költségeivel indokolta döntését.

A MÚSZ ugyanakkor emlékeztet rá, hogy az idei budapesti világbajnokságon 26 férfi és 15 női úszó vágott neki a Lupa-tavon a távnak, miközben a leghosszabb medencés számban, 1500 méter gyorson 23 férfi és 26 női versenyző nevezett.

Ez egy rendkívül rossz döntés, főleg ha arra hivatkoznak, hogy kevés az induló, hiszen női 400 vegyesen is alig úsztak – az idei vb-n konkrétan 19 induló volt. Akkor ugyanezen gondolatmenettel a 400 női vegyest is megszüntetik?

 – idézte a MÚSZ Facebook-oldala Gálicz Pétert, aki hazai közönség előtt bronzérmet nyert a világbajnokságon 25 kilométeren.

Olasz Anna, aki 2015-ben Kazanyban nyert ezüstérmet ezen a távon, szintén nem üdvözölte a döntést: „Szomorú látni, hogy egy ilyen rohamosan fejlődő sportágban, mint a nyílt vízi úszás, ennyire szakmaiatlan döntéseket hoznak a FINA vezetői. Ahelyett, hogy arra koncentrálnának, hogyan lehetne még jobban előrelendíteni és népszerűbbé tenni a nyílt vízi úszást, mostanában szinte csak az ezt hátráltató döntések születnek” – fogalmazott a magyar versenyző, aki ezzel többek között arra is célzott, hogy az olimpiai kvóták számát 25-ről 22-re csökkentették.

A vb-n így 5 és 10 kilométeres verseny, valamint a csapatviadal lesz, míg az olimpia programjában csak a 10 kilométer szerepel.

Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!