Európa-liga

2022.11.03. 13:46

Szijjártó Péter: Fradisták, figyelem! (videó)

A miniszter a csütörtök esti Trabzonspor–Ferencváros meccs kapcsán mondott el fontos információkat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Több száz magyar szurkoló vesz részt csütörtök este a Trabzonspor–Ferencváros meccsen a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában Törökországban, ezért az ankarai magyar nagykövet és három konzul is a helyszínen lesz, hogy ha valaki bajba kerül, segíteni tudjanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mintegy százharmincan charterjárattal érkeznek, míg egy legalább ugyanekkora csoport egyénileg utazik Trabzonba.

Elmondta, hogy a különgéppel érkezőket közvetlenül a stadionba fogják kísérni a helyi szervezők, majd a mérkőzés végén, a hazai szurkolók távozását követően, visszakísérik őket a repülőtérre.

„A kollégáim Ankarából már mindent előkészítettek, hogy az érkezés zökkenőmentesen történjen. Ha minden rendben van a személyes iratokkal, akkor néhány percnél nem vehet majd többet igénybe a beléptetés Törökországba” – tudatta.

Szijjártó Péter kijelentette: „Négy kollégát a helyszínre, Trabzonba rendeltem, ott lesz a nagykövetünk, illetőleg három konzul is, akiknek az lesz a munkájuk, hogy ha adódnak önöknek ügyes-bajos dolgaik, akkor segítsenek azok elintézésében”.

Tájékoztatása szerint emellett működésbe léptettek egy folyamatosan üzemelő konzuli ügyeleti telefonszámot (+905056773176).

„Reméljük, hogy nem lesz rá szükség, de ha igen, akkor a kollégák állnak rendelkezésre” – fogalmazott. „Az estéhez mindenkinek jó szurkolást, sok ferencvárosi gólt, jó ünneplést és mindezek mellett szerencsés hazaérkezést kívánok! Hajrá Fradi!” – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában