Interjú

2024.07.03. 11:36

A nem mindennapi éltútjáról mesélt a pécsi edzőlegenda fia, Garami Zsolt

Négyéves korától kezdődően labdarúgóöltözőkben nőtt fel, majd a megannyi munka és vállalkozás után ismét a labdarúgásnál kötött ki ismét Garami Zsolt. Legutóbb Komáromban, az NB III-as labdarúgócsapat megbízott vezetőedzőjeként tevékenykedett.

MW

Garami Zsolt

Forrás: bama.hu

Fotó: Löffler Péter

A PécsiÚjság.hu-nak adott interjújában Garami Zsolt (akivel a sportbarátság okán tegeződött az újságíró) arról is beszélt, hogy Pécsre sosem hívták dolgozni, valamint arról is, hogy mennyire volt nehéz a pécsi edzőlegenda, Garami József fiaként a pályán és az oldalvonal mellett hely állnia.

Az életedről nemhogy egy cikket, könyvet is lehetne írni, olyan sok mindennel foglalkoztál, s még hol a vége. A Garami családban cseperedve  kódolva volt, hogy a sport határozza meg az életed?

– Nem feltétlenül, kényszer legalábbis egyáltalán nem volt. Az öcsém például teljesen más irányba indult, ma sikeres állatorvos Pécsett. Mindkét szülőm pedagógus volt, az, hogy tanulunk, nálunk alap volt. Apámat napközben teljesen lekötötte a munka, sokat vállalt, de egy kivételes utánpótlás-bázist alakított ki, kiváló kollégáival. Uránvárosban laktunk, ahogy végeztem a tanulással, mentem le a többiekkel focizni, egészen addig, amíg sötétedéskor a szülők meg nem jelentek, hogy menjünk most már fel, vacsora, majd alvás. Négyéves koromtól kezdve kis túlzással mondhatni, hogy az öltözőkben nőttem fel, rengeteg későbbi kiváló játékossal próbáltam gyermekként labdázgatni és ez nekem meghatározó élmény volt. Éreztem, tudtam, hogy ez az én világom, később pedig azt is, hogy edző szeretnék lenni, gyerekekkel foglalkozni, szinte magától értetődő volt, hogy a Testnevelési Főiskolára vágytam, és sikerült is bekerülni.

– A játékos-karriert könnyen el tudtad engedni? Mennyire volt nehéz a vezetékneveddel érvényesülni?

– Borzasztóan nehéz volt, de ezzel nemcsak én voltam így, hanem több neves edző fia is átélte ezt. A Garami név, miatt mindig számolnom kellett azzal, ha valahova mentem, hogy összesúgnak, s nem is csak a hátam mögött, hogy „biztos azért van itt, mert ideszólt az apja". Ilyenről pedig egy szó sem esett köztünk, sem akkor, sem később. Én mindig csak oda mentem, ahova hívtak. Apámnak és nekem sem fordult meg a fejünkben, hogy ebben a témában az ő hátán mászom meg a ranglétrát. A focira visszatérve: azt azért tudtam viszonylag könnyen elengedni, mert ahol tudom, hogy első nem lehetek, csak, mondjuk harmadik, azt nem tudom teljes elánnal csinálni. Beláttam, egyszerűen nem vagyok a legmagasabb szinten elég jó, igaz, akkoriban, a 80-as években óriási tehetségek játszottak a mezőnyben. Néhány NB II-es meccsem is volt, de a harmadik vonalban több évet eltöltöttem, nagyon szerettem, sok korábbi válogatott játékossal játszottam együtt, de tudtam, nekem más az utam. Huszonhat éves voltam, amikor az akkori csapatomnál vezetőedzői posztot kínáltak nekem, de akkor azt nem fogadtam el, a megfelelő jövőkép hiánya miatt.

Az üzleti világban is kipróbálhattad magad

– Igen, egy sikeres céget vittünk az akkori feleségemmel, nagyon jól ment az üzlet, egyszer azonban annak is vége lett, majd visszataláltam hivatásszerűen is a sporthoz. Odahaza pakolgattam a dolgaimat, amikor egyszer csak kezembe került az irataim közül a TF-es diplomám. Ezt egy jelnek fogtam fel, és azonnal a sport területén kerestem feladatot. A diploma birtokában elvégeztem egy személyi edzői iskolát, két éven belül egy máig is működő fitneszhálózat szakmai igazgatója lettem, 36 edző munkáját koordináltam, a saját edzéseim mellett.  Aztán egy véletlennek köszönhetően összehozott a sors Mészöly Gézával. A focisulijának keresett budai bázist így eljött hozzánk és épp erőnléti edzést tartottam, amit végignézett, majd szólt, hogy beszéljünk. Így ismertük meg egymást.

Az interjú folytatása a IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában