Támogatás

2017.09.22. 12:36

Startup cégeknek indít innovációs programot a Mol

Prototípussal rendelkező startup cégeknek hirdet programot a Mol-csoport, a nyertes pályázók a Mol kiskereskedelmi infrastruktúráján és vevőkörén tesztelhetik megoldásaikat – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. 

A közlemény szerint a mobilitás, hűségmarketing és big data, csomagszállítás és -elosztás, valamint a kiskereskedelem területén megoldásokat kínáló vállalkozások péntektől október 23-ig pályázhatnak online, a kezdeményezés szakmai felelőse a budapesti Design Terminál.

Az első körben kiválasztottak háromnapos szakmai felkészítésen vesznek részt. Ezután öt csapat juthat tovább a januárban induló három hónapos programra, ahol egyéni és mentori támogatást kapnak a Mol-csoport üzleti vezetőitől, valamint a Design Terminál szakértőitől, emellett workshopokon vehetnek részt és irodahelyiséget is kapnak, a program végén pedig beszállítóként hosszú távú partneri együttműködést alakíthatnak ki a Mollal.

A vállalat hangsúlyozta: a pályázattal azokat kívánják megszólítani, akik a Mol 2030 stratégiájához illeszkedő szolgáltatásokon dolgoznak. A cég stratégiája szerint a technológiai fejlődés és az új fogyasztói szokások átalakítják az iparágat – különösen a kiskereskedelmet -, ezért a Mol kiemelt figyelmet fordít a mobilitási megoldások és a vevőélmény fejlesztésére – írták.

A részletekről a http://mol.designterminal.org/ oldalon lehet tájékozódni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában