Celebfigyelő

2024.09.24. 10:57

Katona Henrietta világsztárok holmijai között

Katona Henrietta azon szerencsések közé tartozik, aki bejutott a budapesti Dívák & Ikonok kiállításra, ahol Freddie Mercury dzsekijét és Adele brit énekesnő ruháját is megnézhette. A Mediaworks Tündérszépek 2021-es Tolna vármegyei győztesét lenyűgözte a látvány.

Brunner Mónika

Katona Henrietta  bejutott a Dívák & Ikonok kiállításra, amely százötven év kultúrtörténetét, a női előadóművészet és egyenjogúság másfél évszázados fordulatos sztoriját tárja a látogatók elé. Például a brit ikon, a Londoni születésű Adele énekesnő fűzős sárga ruháját is meg lehet tekinteni, ami a 2021-es brit Vogue fotózására készült, és Vivienne Westwood angol divattervező alkotott, de ugyanígy látható Freddie Mercury eredeti, a budapesti 1986-os koncertjén viselt dzsekije. 

Katona Henrietta világsztárok holmijait tekintette meg Budapesten, a Dívák & Ikonok című kiállításon a Magyar Zene Házában
Katona Henrietta világsztárok holmijait tekintette meg Budapesten, a Dívák & Ikonok című kiállításon a Magyar Zene Házában 2024 őszén 
Fotó: Facebook/Henrietta Katona

Katona Henrietta a kiállításon 

Katona Henrietta így számolt be élményeiről a közösségi médiában szeptember tizenhatodikán: 

„Meglátogattuk a nagy sikerű Dívák & Ikonok kiállítást a Magyar Zene Házában! Lenyűgöző élmény volt a történelmi és napjaink női világsztárjainak ruháit, tárgyait és elgondolkodtató történeteit látni.” 

Dívák & Ikonok kiállítás, Budapest
Freddie Mercury dzsekije
Katona Henrietta is ott volt a kiállításon
Dívák & Ikonok kiállítás, Budapest, 2024. Freddie Mercury dzsekije is megtekinthető, amelyet közel negyven éve viselt budapesti koncertjén Fotó: Magyar Zene Háza

Nagy az érdeklődés 

Mint ismert, a Dívák & Ikonok kiállításon eredeti jelmezeket és fellépőruhákat, személyes tárgyakat, kézzel írt dalszövegeket, plakátokat lehet megtekinteni: Rihanna, Björk, Lady Gaga, Billie Eilish, Whitney Houston, Janelle Monéá, Tina Turner, Cher, Marilyn Monroe, Maria Callas, Marton Éva, Péterfy Bori vagy Rúzsa Magdi mellett több mint száz világsztár költözött be a budapesti Zene Házába – szerepel a kiállítás ismertetőjében.

A nagy érdeklődésre való tekintettel azt javasolják, hogy a kiállítás megtekintéséhez előzetesen vásárolják meg jegyeiket online az érdeklődők. A kiállítás szeptember huszonkilencedikéig minden nap látogatható délelőtt tíz órától este hatig, szeptember huszonötödike kivételével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!