2025.03.17. 20:00
A Nagy Duett: Bemutatkozott zsűriként Horváth Tamás
A tamási származású énekes, Horváth Tamás bemutatkozott a TV2 A Nagy Duett című műsorának zsűritagjaként. Balázs Andi színésznőt is megemlítette, akivel A Nagy Duett hatodik évadának nyertesei. Emellett Horváth Tamás anyósa is szóba került.
Horváth Tamás piros-fekete öltözetben volt látható A Nagy Duett showműsor hetedik évadának első adásában, 2025. március tizenhatodikán, vasárnap.

A Nagy Duett: Horváth Tamás nem szigorú
Horváth Tamás trendi, elegáns szettjéhez fekete kesztyűt is húzott. A műsor elején azt mondta „ma kesztyűs kézzel fogok bánni mindenkivel". Arról is beszélt, hogy zsűritagként puszilja Balázs Andi színésznőt, akivel A Nagy Duett hatodik évadának sztárpárja voltak, ők nyerték meg a műsort. Hozzátette, hogy nagyon jó barátok, Balázs Andi a múlt héten például náluk ebédelt. Az élő adásban elmondta, hogy számára az a fontos a sztárpárok előadásainál, hogy van-e köztük kémia, és együtt milyen a csapat. Szerinte ha a sztárpárok is jól érzik magukat a színpadon, akkor a zsűri és a nézők is jól fogják magukat érezni.

Anyósa is szóba került
Horváth Tamás a zsűrizéssel kapcsolatban a felesége édesanyját, az anyósát is megemlítette:
– Egyébként meg nem leszek szigorú, mert most hallottam sok mindenkitől, hogy azt gondolják... Nem lehetek, ott ül fent az anyósom (a nézők között, a szerk.), ha én rossz pontot adok, azt mondta, hogy nem lesz pörkölt, nem lesz húsleves – mondta.
A nagy duett zsűrije: Kasza Tibor, Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András. A műsorban tíz sztárpár szerepelt, a kieső L.L. Junior és Szorcsik Viki volt.
A Nagy Duett sztárpárjai és dalaik:
LL. Junior - Szorcsik Viki: Aerosmith – Cryin’ (az első adás kiesői)
Dér Heni - Gáspár Győző: Fehér Krisztián – Gyere kislány / acalari bomba
Lékai-Kiss Ramóna - Brasch Bence: Bagossy Brothers Company – Olyan Ő
Mihályfi Luca - Hegyes Berci: DR BRS X Fekete Vonat feat. Halott Pénz – Hol van az a lány
Nagy Feró - Molnár Anikó: Steve’n’Seagulls - Thunderstruck
Nótár Mary – Aurelio: Ricky Martin - Maria
Pető Brúnó - Sydney van den Bosch: Hungária – Casino Twist
Radics Gigi - Visváder Tamás: Parno Graszt – Már nem szédülök
Sári Évi - Schmuck Andor: Csárdáskirálynő – Te rongyos élet
Stohl András - Geszler Dorottya: Bon Bon - Holnaptól