2025.03.25. 12:18
Szekszárdi színész rabolta el a Hunyadi sztárjának szívét
A Garay János Gimnáziumban érettségizett színész ejtette rabul a Hunyadi sorozat szereplőjének, Rujder Viviennek a szívét.
A Hunyadi sorozat Szilágyi Erzsébetét alakító Rujder Vivien boldog párkapcsolatban él a pályatársával, Béres Bencével, szúrta ki a story.hu. A színésznőnél szinte napra pontosan egy évvel fiatalabb párja 1994 decemberében született Szekszárdon, de hosszú ideig a vármegyeszékhelytől mindössze húsz kilométerre fekvő nyolcszáz fős faluban, Medina településen élt.

„Az iskoláimat is Szekszárdon végeztem. Kicsit olyan sehonnaninak is éreztem magam emiatt. A városban falusi voltam, falun meg a városi gyerek. De azt már a Garay Gimnáziumban tudtam, hogy Pestre szeretnék jönni továbbtanulni” – olvasható a színész bemutatkozó interjújában a Katona József Színház társulatának oldalán.
Béres Bence először az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakára jelentkezett, később párhuzamosan járt a Budapesti Kommunikációs Főiskola filmrendező szakára is. Az ELTE-n diplomázott, ezt követően jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE), újabb diplomáját a Salzburgi Mozarteumban szerezte.

Dúl a szerelem a Hunyadi sztárjánál
Egy másik interjújában szóba hozta a magánéletét is. „Magánemberként abszolút elégedettnek érzem magam. Boldog párkapcsolatban élek, szeretem a barátaimat, minden szempontból szerencsés családi háttérrel rendelkezem. A nehézségekkel együtt is jó életem volt és van” – nyilatkozta a kultura.hu-nak.
A szerelmespár tavaly a Comói-tónál vakációzott, ahol egy motorcsónakban csókolóztak, ezt Rujder Vivien az Instagram-oldalára is kitette.