ufókalandok

2018.10.13. 14:30

Halőr látott azonosítatlan repülő tárgyat Ozoránál

Az 1990-es évek meglehetősen gazdagok voltak földönkívüli észlelésekben megyénkben is. Ufókalandok sorozatunkban most ismét egy Tolnai Népújság hasábjain megjelent történetet elevenítünk fel.

TEOL

Fotó: Shutterstock

Ozoráról érkezett a hír 1992. július 27-én, hogy rejtélyes jeleket találtak az egyik búzatáblában. Az akkori tsz-elnök arról tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy a kombájnok a Döbrönte-puszta melletti csöndörösi gabonatáblában egy kör alakú ufó-jelet találtak. A kör átmérője mintegy tíz méter, és a kerületétől egy méterre egy újabb, vékonyabb kör látható. A körből kiindulva, déli irányban, két méter hosszúságban egy bejárat látható, melynek végén – szintén egy kisebb körben – le van döntve a gabona.

Amikor híre ment a faluban az ufó-járásnak, szemtanú is előkerült. Egy nyugdíjas mezőőr, aki akkoriban halcsősz volt a tódorkúti halastónál. Éppen a halastónál teljesített szolgálatot, amely mintegy két kilométerre volt a jelektől, amikor a következőkre lett figyelmes.

Fotó: Gottvald Károly (archív)

„Már szürkület volt, őriztem a halakat, mikor Döbrönte puszta felé a magasban valami fényeset láttam. Olyan volt, mint egy víztorony glóbusza. Először azt hittem, hogy egy távoli helység víztornya, de a nagy, fényes gömb lassan jött közelebb és ereszkedett lefele, tehát víztorony nem lehetett. Levettem a vállamról a puskát, betöltöttem golyóra, gondoltam, kilövöm a léggömbjét, ha kell. Aztán ahogy lassan ereszkedett lefele – úgy 200 méterre lehetett a búzatábla fölött –, csápok jöttek ki belőle, körülbelül egy méterre lógtak a gömb alá. Utána leereszkedett a búzába. Mondom magamban: odamegyek megnézem, mi lehet. Felültem a motorra, lementem Döbröntére az elhagyott pusztára, ott a téesz legeltette a marhákat, villanypásztorral. A drót keresztülvezetett az úton is. Ez lett a vesztem: nem vettem észre, átbuktam rajta. Mire megkerestem a motort, felkászálódtam, már besötétedett, gondoltam nem megyek tovább, elmegyek haza”– nyilatkozta az idős férfi.

Otthon elmesélte a családnak, hogy mi történt, de utána más dolga volt, nem foglalkozott vele. Aztán jött a híre, hogy ufó-jelet találtak a kombájnosok. Kiment, megnézte, s a jel pont ott volt, ahova a gömb leszállását ő is saccolta. Addig nem is vélte, hogy ufót láthatott, hőléggömbre gondolt.

Tolnai Népújság, 1992., július 28., Gottvald Károly

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában