életút

2019.02.28. 07:00

Mindig a szerettei voltak a legfontosabbak számára

Sok más nyugdíjas társához hasonlóan az Őszirózsa Nyugdíjas Klub elnöke is özvegyként éli az életét, de ahogy mások, ő sem hagyja magára azokat, akiket megtépázott az élet. A történetével is igyekszik kiutat mutatni; hogy minden helyzetből érdemes felállni, és sosem szabad feladni.

Brunner Mónika

Fotó: Beküldött kép

Kótainé Nagy Katalin annak idején egészségügyi végzettséget szerzett, majd szülésznő volt a debreceni kórházban. 1977-ben érkezett Varsádra öt fiával, miután megszökött férjétől, a gyerekek édesapjától, aki alkoholista volt, és rendszeresen bántalmazta őket.

– Amíg csak engem bántott, hagytam, tűrtem, de amikor a gyerekeket kezdte verni, fellázadtam – mondja Kótai­né Nagy Katalin. – A legnagyobb fiunk tizenegy éves volt, amikor a férjemet elhagytam. Senkinek nem kívánom azt a poklot, amiben éltem. Miután megszabadultam tőle, munkát kellett találnom, hogy el tudjam látni az öt fiamat. Varsádon nem tudtam folytatni az egészségügyi pályafutásomat, így kitanultam a varrónő szakmát, és hivatalosan is francia szabó- és varrónő lettem. 1977-ben kerültem ide, innen jártam be Gyönkre dolgozni, a gyerekeim Gyönkre jártak iskolába. Három gyerekem a mai napig Varsádon lakik, hála a jóistennek, és ők nem is szándékoznak elmenni innen.

A gyerekek apja hét évvel az elköltözést követően alkoholbetegsége miatt elhunyt. Az asszony később újra férjhez ment. Élete legnagyobb tragédiája, hogy legidősebb fiát elveszítette: tüdőembóliában hunyt el.

– Lajos fiam 1966-ban született. Egy vasárnap ebéd után lefeküdt, és többet nem ébredt fel. Kistormáson lakott, három gyereke van, a legkisebb fia az apja halála napján szerezte meg a lakatos szakmát Szekszárdon. A temetése előtt valamilyen injekciót kaptam az orvostól, már nem tudom mi miatt, de egy könnyet nem ejtettem, talán ott sem voltam lélekben a temetésen – meséli az asszony, aki nem hagyja magára nyugdíjas társait. Volt, aki az ő ráhatása miatt kezdett társaságba járni. A nyugdíjas szervezet keretében felkarolják a nagybetegeket is, klubjukban van például Alzheimer-kórban szenvedő tag is. Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub ugyan csak tíz főből áll, ám miután kapcsolatban vannak a környező települések nyugdíjas egyesületeivel, együtt szép számmal képviselik az idős korosztályt.

Fontos a család

Kótainé Nagy Katalinnak öt fiú­gyereke, tizenkét unokája és négy dédunokája van. Családjához nagyon ragaszkodik. Sándor 1968-ban született, kőműves, ikerlányai vannak, mindkettő egészségügyi területen tanul. Imre fia 1969-ben született, Pakson dolgozik, mezőgazdasági gépész, gépszerelő. Imre két fia Németországban él, 6 éves kislánya a második házasságából született. József 1971-ben született, targoncake­zelő, neki is két gyereke van, egy fiú és egy lány. Csaba fia 1972-ben született, szerszámkészítő, Varsádon él, két leánygyermeke van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában