tárca

2020.01.07. 15:30

Akit Rogernek hívtak

Steinbach Zsolt

Forrás: Shutterstock

Ülök a lépcsőn, te az ölembe hajtod a fejed, becsukod a szemed, én meg simogatlak, vakargatom a füled tövét. Élvezzük ezt a nyugodt, boldog harmóniát. Nem tovább, mint öt percig.

Na ez az, ami soha nem sikerült. Legjobb esetben is kedvesen rám lihegtél – már bocs – a büdös szájszagoddal. Vagy mosolyogva megpróbáltál összenyálazni. De legtöbbször rám ugrottál és vidáman elkezdtél harapdálni. Mert te így képzelted a jópofaságot. Így tudtál csak szeretni.

De amikor azon a délutánon ott feküdtél a teraszon, én meg simogattalak, vakargattam a füled tövét, te nem mozdultál. Csak egyre erőtlenebbül vetted a levegőt, aztán azt sem. Akkor persze már hiába akartam, hogy legalább még egyszer utoljára rám ugorjál és harapdálj.

A legrosszabb volt mindenkinek egyenként bejelenteni, hogy mi történt. És még annál is rosszabb volt a kedvenc paplanhuzatodba bugyolált testedet óvatosan beletenni a kertben a sírodba. De még annál is szomorúbb elfödni földdel azt a drága, tökkelütött, nagy fejedet. Képzelheted, hogy milyen lehetett ezek után nap mint nap elindulni munkába, de főleg hazaérni úgy, hogy nem poroszkálsz elém farkcsóválva, nem hagyod, hogy lehajoljak hozzád és a térdeim között a fejeddel pár másodpercig megmasszírozzam a hátadat, és megérdeklődjem tőled: – Hát hogy vagyunk, kérem, kicsi malac-kutyája apának?

És azt is gondolhatod, milyen érzés lehet azóta is önkéntelenül az ajtóra lesni a konyhában, hátha megjelensz az üveg mögött a szigorú, számonkérő tekinteteddel, amiért már megint nem engedtünk be a lakásba.

Amikor eltemettünk, és pár percig körbeálltuk a sírodat, kiadtam a direktívát a családnak: oké, eddig volt a sírás, de mostantól csak a vidám dolgokra emlékezünk veled kapcsolatban. Aztán bementem a kisházba, jó sokáig rakosgattam a sarokba az ásót, meg a lapátot. Így talán nem látta senki, hogy esetleg pont én nem tudom betartani a direktívát.

Sokan fejezték ki a részvétüket, mondták, hogy tudják, milyen ez most nekünk. De nem biztos, hogy tudták. Mert van ez a közmondásos dolog, hogy a kutya az ember legjobb barátja. És pont ez mutatja, hogy a legtöbbek szerint van ugye egyrészt az ember, meg van ugye másrészt a kutya, aki azért mégiscsak kutya, pláne, hogy másrészt. Csak kevesen tudják, hogy a kutya igazából szőrös gyerek, ahogy azt a Csányi Vilmos professzor úr is megmondta.

Jó, a másik három gyerekhez (a mostohatesóidhoz) képest eléggé neveletlen voltál, ami talán az én hibám is. Mert én elsősorban a belátásodra próbáltam apellálni. Hogy majd te magadba nézel és belátod, hogy nem szabad csúnyán viselkedni, szófogadatlankodni, kaparni az üvegajtót, nyár éjszakán öncélúan ugatni az ablakunk alatt, zoknit enni, anya és a vendégek kedvenc bőrcipőit szétrágni, engedély nélkül behatolni a spejzba, kolbászt lopni a húsvéti nyuszifészekből, ilyesmi.

Szóval soha nem fogunk elfelejteni. Ennél többet egyelőre nem ígérhetek.

Azt nem bánom, hogy nem láthatod: nem mennek túl jól a dolgok itt a Földön. És ez ellen sajnos nemigen tudunk tenni. Mióta elmentél, megint rájöttünk, hogy amit csinálni tudunk az az, hogy legalább mi megpróbálunk még jobban figyelni egymásra, összekapaszkodni, szeretni egymást, kiélvezni az együtt töltött időt, amíg megtehetjük.

Olvasói levél

Számunkra nagyon fontosak olvasóink hozzánk intézett levelei. Legyen az vélemény, megosztani kívánt történet, eseményre meghívás, vagy annak krónikája, illetve javaslat, hogy miről olvasna szívesen nálunk. Különösen kedves a szívünknek, ha olyan írást találtak a Tolnai Népújságban, illetve portálunkon, amelynek olvastán lelkiekben gazdagodtak. Az alábbiakban egy ilyen levelet teszünk közzé.

Tisztelt Steinbach Zsolt!

Meghatottan és mély empá­tiával olvastam a Tolnai Népújságban december 28-án megjelent „Rogernek hívták” című írását. A cikk kapcsán próbáltam belegondolni, hogyan fogom majd feldolgozni, ha 11 éves gyönyörű golden retriever kan kutyám, Aldo is erre a sorsra jut majd.

Ilyenkor karácsony táján nyomatékosan kell, hogy tudatosuljon bennünk, hogy „megpróbálunk még jobban figyelni egymásra, összekapaszkodni, szeretni egymást, kiélvezni az együtt töltött időt, amíg megtehetjük” (Idézet Öntől). Nemes, gyönyörű gondolat! Köszönöm a sztorit! Nagyon tetszett.

További sikereket kívánok újságírói tevékenységéhez!

Üdvözlettel:

Jándi József, Bonyhád

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában