Pódium Táncstúdió

2020.03.16. 12:46

Szép eredményekkel tértek haza a versenyekről

Hanol Erzsébet

Fotó: Beküldött kép

Ezüstös csillogással zárták a Kiskunfélegyházán februárban rendezett Dance Universum elnevezésű nemzetközi minősítő táncversenyt a paksi Pódium Táncstúdió növendékei. Báló Vivien koreográfus, vezető edző elmondta, hogy Tóth Csenge Luca, illetve Németh Nikolett profi kategóriában kapott ezüst minősítést, míg Boris Blanka, valamint Domokos-Varga Anna és Domokos-Varga Liza félprofi kategóriában. Amatőrben indult Tóth Panna Róza, Sebestyén Luca, Kródi Lilla és Tóth G. Hanna, és mindannyian ezüst­öt kaptak. Mindegyik lány modern tánc alapú show-táncot mutatott be.

A Pódium Táncstúdió növendékei a tiszavasvári versenyen Fotó: Beküldött kép

Egy csoportos koreográfiával is zsűri elé állt tizenhárom versenyző, és kétszeres különdíjat érdemeltek Gyermekek a háborúban című számukkal. Egyrészt a legjobb jelmezért kaptak elismerést, illetve a legmagasabb különdíjat, a zsűri különdíját is megkapták.

Ezzel a koreográfiával már korábban a Revolution Dance Cup Nemzetközi Táncversenyen is sikert arattak Tiszavasváriban, ugyanis ott is különdíjas lett a produkció – tette hozzá Báló Vivien. Elmondta, hogy azon a versenyen hat ország több mint ezer táncosa között mutatták meg tudásukat. Tíz produkciót vittek, abból amatőr kategóriában hat arany-, egy kiemelt arany- és egy ezüst minősítést érdemelt, félprofi kategóriában pedig egy arany- és egy ezüst minősítéssel gazdagodtak a Pódium Táncstúdió táncosai. Az iskola elnyerte a legkiemelkedőbb tánciskola díjat is.

Báló Vivien mellett Horváth László, Ékes László, Rozman Ildikó és Lenkei Dzsenifer foglalkozik a gyerekekkel. Versenyre legközelebb a 2020/2021-es őszi-téli szezonban mennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában