gyermeknevelés

2020.04.15. 17:30

Nagy kihívás a sokféle teher mellett mindig ébernek lenni

A bezártság előcsalogatja a gyerekek kreativitását, ám ez számos balesetveszélyes helyzetet is teremthet, nehézségek elé állítva az otthon dolgozó szülőket.

Hanol Erzsébet

Forrás: Shutterstock

Nincsenek könnyű helyzetben azok a szülők, akiknek egyszerre kell megosztaniuk a figyelmüket a gyermekfelügyelet, a háztartási teendők és az otthoni munkavégzésből adódó feladatok között a bezártság alatt. Az ember elfárad, mellette a járványhelyzetben kialakult bizonytalanság okozta stressz is terhelő. A napok egysíkúvá váltak, a szülő könnyebben elsiklik olyan dolgok fölött, amelyek korábban szemet szúrtak, mégis ébernek kell maradnia a gyerekek biztonsága érdekében – mondta dr. Tusa Annamária, szekszárdi gyermekorvos, hozzátéve, hogy képtelenség a nap mind a huszonnégy órájában száz százalékos felügyeletet biztosítani.

Még nem tud felmászni, még nem tudja kinyitni, még nem bírja el. Sokszor ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal nyugtatják magukat a szülők, aztán kiderül, hogy gyermekük igen is képes mindarra, amit ők még nem feltételeztek róla, és egy óvatlan pillanatban meg is teszi. Ez pedig növeli a balesetek kockázatát.

Az otthon töltött idő alatt többet főznek a családok, a konyha pedig az egyik legveszélyesebb terep. Fontos, hogy a gyerekek ne tudják magukra húzni a forró edényeket, ne érjék el az éles eszközöket. A szekrényekben is érdemes úgy el pakolni, hogy semmi olyasmi ne kerülhessen a kicsik a keze ügyébe, ami veszélyt jelenthet rá nézve. Lényeges, hogy a kisebb testvér ne kaparinthassa meg a nagyobb olyan játékát, amelynek apró elemeit lenyelheti, hiszen az a tüdejébe juthat. Dr. Tusa Annamária emellett azt tanácsolta, hogy a szülők ne az idősebb testvér felügyeletére bízzák a kisebbet. Egy 12 éven felülire lehet esetleg egy legalább nagycsoportos óvodást bízni.

Érdemes telefonon tanácsot kérni

Ha ne adj’ Isten, egy kisgyerek mégis lenyelne valami apró tárgyat, figyelni kell a légzését, hogy változik-e a színe, és ha nem kap levegőt, azonnal mentőt kell hívni. Égési sérülés esetén pedig hideg, folyó víz alá kell tartani az érintett testrészt – mondta dr. Tusa Annamária, hozzátéve, hogy bármilyen baleset éri a gyereket, érdemes felhívni a gyermekorvost vagy az ügyeletet (74/318-104), és tanácsot kérni. Arról is beszélt, hogy a modern kor adta lehetőségekkel is érdemes élni, például fotót készíteni a gyerek sérüléséről, és azt elküldeni az orvosnak. Ez a módszer nagy segítséget jelent ezekben a napokban, amikor korlátozott az emberek mozgástere.

Horroresetek a lakásban

– Az idő előrehaladtával az egyébként szófogadó gyerekemnek is elfogyott a türelme. Mivel dolgozom, egyre többször hallja, hogy mindjárt. Eleinte még várt, de most már önállósítja magát. Fogalmam sem volt, hogy ki tudja nyitni az erkélyajtót, ráadásul kicipelt egy fellépőt, amiről felmászott egy nagyobb székre, amit előtte odatolt az erkély korlátjához – mesélte egy szekszárdi anyuka. Elárulta, arra is volt példa, hogy a csemete a bokáig érő fürdővíztől fuldokolt, mert munkaügyben hívták, és ki kellett mennie a telefonjáért a fürdőszobából. A gyerkőc pedig úgy döntött, megpróbál kimászni a kádból és anya után menni, de megcsúszott a lába.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában