lovasnap

2021.05.27. 12:30

A régi lovasversenyek hangulatát akarják visszacsempészni Kölesdre

Berg Sándor

Fotó: Beküldött kép

Jövő hét szombaton rendezik meg az I. Kölesdi Zönge Kupát, mely egyben a település első ilyen volumenű rendezvénye lesz.

Gyetvai Attila versenyigazgató lapunknak elmondta, az esemény iránti érdeklődés már most felülmúlja várakozásaikat, hiszen hat megyéből eddig negyvenhárom nevezés (harmincöt C- és nyolc D-kategóriában) érkezett be hozzájuk az országos bajnokság pontszerző versenyére. Hozzátette, a C-kategória létszámát az időbeosztás miatt negyvenötnél kénytelenek lesznek meghúzni.

A kétfordulós akadály- és vadászhajtás verseny mellett csikós bemutató és más lovas programok is színesítik majd az egész napos rendezvény kínálatát. A fogatok érkezése, a pályabejárás és a technikai értekezlet után 9.30 órakor felvonulás veszi kezdetét a faluban, majd a futballpályára visszaérve az esemény fővédnöke, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő nyitja meg a lovasnapot, majd beszédet mond Greifenstein József polgármester és dr. Görgey Géza református lelkész, aki meg is áldja a versenyt.

„Szeretnénk visszahozni a régi lovasversenyek hangulatát, bízunk benne, hogy olyan eseményt sikerül rendeznünk, ami után az indulók és a nézők is elégedetten távoznak. A versenyzőkre és lovaikra a környék legjobb füves talajú pályája vár tusolási lehetőséggel. Míg a kilátogatókat a futamok megtekintése mellett büfé, kézműves kirakodóvásár, faszobrászművész és kosárfonó is várja – jegyezte meg Gyetvai Attila. – A rendezvénnyel két személynek, Cseh Péter, Péter bácsinak, a Tengelici TF volt csikósának, illetve kocsisának és csődörösének, Oláh Gyula, Gusztinak szeretnénk emléket állítani„ – zárta a versenyt szervező Zönge SE elnöke.

Borítóképen: Szemből Cseh Péter, ”Péter bácsi„

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában