Egészség

2021.05.02. 16:00

A szervezetünk által termelt koleszterin a veszélyesebb

Egy szívbetegségekkel foglalkozó szervezet arra jutott, hogy ha megfontoltan fogyasztunk koleszterint, akkor a szervezetünk kevesebbet termel, így a testünk által előállított veszélyes koleszterin is kevesebb lesz.

Munkatársunktól

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Eddig ugye az volt a hivatalos álláspont, hogy a magas koleszterinszint növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, így a magas koleszterintartalmú ételektől legtöbbször óva intettek, vagy legalább mértékletességre. Most azonban itt egy új kutatás Amerikából, ami megdönteni látszik az ismert álláspontot több mint ötven tanulmány eredményére támaszkodva, és egy új szemszögből közelíti meg a témát.

Persze azért nem árt tisztázni néhány alapvető dolgot, mielőtt előkapnánk a sertés-, vagy libazsíros bödönt, majd kanyarítanánk egy izmosabb szelet kolozsvári szalonnát a reggeli pirítós mellé.

A kutatás leginkább arra világít rá, hogy az étrend által bevitt koleszterin nem annyira veszélyes, mint ahogy eddig gondoltuk, ám a szervezetünk által termelt koleszterin továbbra sem ártalmatlan, sőt! Egészségünkre nézve továbbra is nagyon veszélyesek a telített zsírsavak, ezeket tényleg érdemes kerülni. A kettő viszont gyakran együtt jár.

Egy szívbetegségekkel foglalkozó szervezet arra jutott, hogy ha megfontoltan fogyasztunk koleszterint, akkor a szervezetünk kevesebbet termel, így a testünk által előállított veszélyes koleszterin is kevesebb lesz.

Ám a koleszterindús ételek fogyasztására ezen túl is érdemes figyelni, hiszen az ilyen ételek gyakran tartalmaznak telített zsírokat is, ami már kétség nélkül növeli a betegségek kialakulásának lehetőségét. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nem zavarodtunk össze egy picit, ám egy dologban szinte biztosan kiegyezhetünk; fő a mértékletesség, és minden rendben lesz.

Van különbség

Különbség van az ételekkel bevitt koleszterinek, és a szervezet által termelt koleszterin között – állítja az Egyesült Államok szívbetegségekkel foglalkozó szervezete. A szakemberek eddig úgy gondolták, hogy a magas koleszterintartalmú ételek növelik a szívbetegségek rizikóját, ám a legújabb kutatás eredménye egyáltalán nem mutat egyértelmű összefüggést a koleszterindús étkezés és az ebből adódó szívbetegségek nagyobb valószínűsége között.

Borítóképünk: A telített zsírsavakat továbbra is kerülni kellene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában