Költséges hobbi

2021.05.08. 20:00

Retró zenéket hallgat, retró hifieszközökön a tolnai gyűjtő

Orsós és kazettás magnók, lemezjátszók, erősítők, hangfalak, bakelitlemezek, főleg a hetvenes évekből. Ez a tolnai Both József gyűjteménye.

Wessely Gábor

Fotó: W. G.

Fontosnak tartja, hogy legyen behatárolt a gyűjtési terület – a szétszórtságot elkerülendő –, és arra is kényes, hogy minden eszköze működjön. Szalagos magnót hallgatva felidézni az egykori slágereket kellemes kikapcsolódás.

A rendszerváltás előtti évtizedekben a nyugati technika csak kerülő utakon tudott bejutni Magyarországra az embargó miatt. Akkoriban a lengyel és a kelet-német audioeszközök számítottak menőknek. De lassacskán megérkeztek a nyugat-német, az angol és – kicsit később, ám az előbbieknél nagyobb mennyiségben – a japán cuccok is. Eljutottak az egyetemi tanszékekre, a stúdiókba és a magánlakásokba. A hifi és a sztereó a hetvenes években még varázsszavaknak számítottak. Both József már akkor hifizett, de célirányosan gyűjteni csak 15 éve kezdte ezeket az eszközöket. Két márkára állt rá, a Dualra és az Akaira.

Both József nappalijának díszei a régi hifiberendezések Fotó: W. G.

Elektronikával foglalkozott világéletében. Főleg hűtőgépjavítással. Szakmájához jól passzol a hobbija. Emellett horgászni is szeret, és szívesen tölti szabadidejét a családjával. Három gyereke, öt unokája van.

Nem titkolja, hogy a hifieszközök gyűjtése meglehetősen költséges kedvtelés. Egy Akai magnóhoz való üres orsó negyvenezer forintért szerezhető be. Nála azonban nemcsak leporolandó lakásdíszek, hanem használatban lévő eszközök a 40-50 éves szerkezetek. Azokon hallgatja, legtöbbször a The Beatles, a Dire Straits, az Omega és az LGT számait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában