Virág-történelem

2021.07.12. 12:42

Az ember megjelenése előtt is léteztek rózsák

A rózsák szeretete több ezer éves múltra tekint vissza. Nem véletlen hát, hogy szinte minden stílusú kertbe jól illeszkednek, legyen az mediterrán, angol vagy gyarmati.

Forrás: Lakáskultúra

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Rózsák már az ember megjelenése előtt is éltek a földön. Ezt bizonyítja az is, hogy Oregonban és Montanában 35 millió éves rózsafosszíliákat találtak. Konfuciusz a császári kertek rózsáiról is írt és arról, hogy a kínai császár könyvtárában már időszámításunk előtt 500 körül is több száz rózsáról szóló könyv volt. Kleopátra is közismerten rajongott a rózsákért. Antonius fogadására az egész lakosztályt beborították rózsaszirmokkal. És azt nem is kell ecsetelni, hogy napjainkban is mennyire népszerű virág.

A viktoriánus kortól „növényvadászok” kutattak egzotikus példányok után szerte a világban, melyeket aztán a Brit Birodalomba, az Egyesült Államokba és Ausztráliába vittek. A kínai rózsa (Rosa chinensis) is ekkor került az európaiak figyelmébe, melyet bengáli rózsának is neveznek, mert Kalkuttából importálták nyugatra, ahol a 18. században hatalmas virágzó botanikus kert volt, tele a Brit Kelet-indiai Társaság által Kínából hozott rózsákkal. A kínai és más rózsa fajok keresztezésével lehetőségek tárháza nyílt meg a nemesítők előtt, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb illatos és egyben folyton virágzó változatokat hozzanak létre, melyeknek a száma mára eléri a 30 ezret.

Ha rózsavásárlás előtt állunk, olyankor tegyük, amikor épp virágzanak, hogy érezzük az illatukat és lássuk valós színüket. Sokuk a virágzás folyamán is változtatja a színét. A rózsaágyásba legfeljebb egy- vagy kétféle fajtát ültessünk, mert így lesz a leglátványosabb. Válasszunk hozzá egy társnövényt, ami színében harmonizál a rózsáéval, de méretében alacsonyabb, hogy ne nyomja el azt. Izgalmas párosokat lehet így létrehozni.

Végül ne feledkezzünk meg a futórózsákról sem. Remek választás egy kertkapu köré ültetve, vagy bejárati ajtó mellé, hogy érkezéskor rózsaillat fogadjon. Pergolára futtatva látványát és az illatát egyaránt élvezhetjük, ha alatta ülünk. Figyeljünk rá, hogy az elvirágzott rózsafejeket mihamarabb le kell metszeni, ezzel serkentve az újravirágzást.

Borítóképünk: A rózsatövek egészen a téli fagyokig ontják a virágokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában