Tíz órán át mesélt felfedezőútjairól

2022.01.17. 07:00

Etiópiában elvesztett barátaira emlékezett a világutazó tanár, Gruber László

Etiópiában is járt, ott veszítette el egyik legjobb barátját. A jubileumi megemlékezésen három földrészre kalauzolta a közönséget. Éjfél utánig tartott az előadás-sorozat.

Szeri Árpád

Gruber László (Fotó: Máté Réka)

Gruber László (Fotó: Máté Réka)

Tíz évvel ezelőtt tragikus esemény történt egy magyar kutatócsoporttal Etiópiában. A csapatot fegyveresek támadták meg, és lelőtték dr. Szabad Gábor kutatóorvost és Fábián Tamás geográfust. Emlékükre zajlott le Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ színháztermében a „10 év – 10 óra” című jubileumi megemlékezés, amit Gruber László tartott. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium mesteroktatói címmel rendelkező földrajz–történelem szakos tanára egy évtizede ugyancsak az etiópiai expedíció tagja volt. Ám a támadás idején, nagy szerencséjére egy másik helyszínen tartózkodott. 

– Egyik legjobb barátomat veszítettem el Fábián Tamás személyében – mondta Gruber László. – Az 1980-as évek végétől ismertük egymást. Később Tamás felajánlotta, hogy segít a bonyhádi diákok számára szervezett külföldi utak lebonyolításában. Így is történt, tehát gimnáziumunkhoz, s így Bonyhád városához több szál is fűzte. Emellett együtt tettünk meg több magánutat is, ezekből adtam ízelítőt időrendi sorrendben a közönségnek. Csodálatos török utat szerveztünk 2006-ban, fejenként hétezer kilométert levezetve. Később Korzikára mentünk, azután egy olasz vulkántúra következett, majd Marokkót jártuk be. Felkerestük Izland szigetét is, ezután következett az etiópiai expedíció… 
 

A vetített képes rendezvény vasárnap délután három órakor kezdődött és kisebb szünetekkel lapzártánk után, éjjel egy óra után zárult. Tehát valóban tíz órán át tartott. Ami pedig Etiópiát illeti, gondolhatnánk, hogy ilyen végzetes esemény után Gruber László egyszer s mindenkorra elkerülte ezt a veszélyes vidéket. Ám ez nem így történt. 2017 és 2018 fordulóján ismét a kelet-afrikai országban járt barátaival. – Ami Fábián Tamással és dr. Szabad Gáborral történt, azt nyilván soha nem tudom teljesen feldolgozni – folytatta a bonyhádi pedagógus.
 

– Ugyanakkor Etiópia érdekes és különleges ország. Így tehát amikor Szilassi Péter geográfus kollégám és barátom felvetette, hogy mégis csak el kellene mennünk egy emléktúra erejéig a 2012-ben fel nem keresett vulkánhoz, azonnal igent mondtam. Ez a tervünk az említett évben a helyi kísérők számunkra megfizethetetlen anyagi igényei miatt hiúsult meg. Négy évvel ezelőtt azonban sikerült megteremteni – segítőkész bonyhádiaknak, valamint pályázati sikernek is köszönhetően – a kellő pénzügyi hátteret. Hamarosan ismét Etiópiában voltunk és eljuthattunk a Pokol kapujának is nevezett, jelenleg is aktív Erta Ale vulkánhoz. A történet azonban nem ezzel zárult. Gruber László hozzátette, hogy a második etióp úttal törlesztette egy önmagával szembeni adósságát. Ugyanis a vulkánnál, a 2012-es fegyveres támadás helyszínén társaival együtt elhelyezett egy táblát és egy-egy fotót néhai barátai emlékére. Egy gyertyát is meggyújtott a távoli Danakil-mélyföldön, s ugyanezt tette most, a közönség legkitartóbb tagjaival együtt Bonyhádon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában