Lehangoló adatok

2022.01.28. 20:00

Már csupán száztíz gólyapár költ nálunk

Már megérkezett az első két gólya Somogyba. Nagy Sándor szerint ez túl korai. A madártani egyesület dombóvári csoportjának titkára a környék legismertebb gólyaszakértője, több évtized óta gyűjti tapasztalatait.

Wessely Gábor

A megyében most a Kapos ártere a legtöbb gólya otthona. (Illusztráció, MW)

Fotó: Frank Yvette

Nagy Sándor szerint sajnos az adatok lehangolóak gólyaügyben. A Dombóvár térségében korábban költő harminc párból már csak tizennégy pár van. Az ország egészében pedig a hatezer költőpárból, rövid idő leforgása alatt négyezer maradt. (Ebből ezer pár az utóbbi tíz év vesztesége volt.)

Jelentős állomány fészkel Lengyelországban és Belorussziában, illetve Spanyolországban és Portugáliában, ahonnan már nem is költöznek a madarak, hanem helyben áttelelnek. Afrikában ugyanis egyre több veszély leselkedik rájuk. Mauritániában eszik a gólyákat, Nigériában pedig nem marad élőhelyük, mert hatalmas a népességrobbanás – pár év alatt megnégyszereződött a lélekszám –, és mindent belaknak az emberek.

A gólya a tiszta, áttekinthető, lehetőleg vizes, nem szántott, nem vegyszerezett élőhelyeket kedveli: réteket, mezőket és az olyan ártereket, amelyek nem erdősek. Ahol jól tud békákra, pockokra vadászni. A lucernás és a lóherés is tetszik neki, ám abból egyre kevesebb van a Dunántúlon, ezért elköltözik.

Gerzson híres gólya volt, öt évig költött Dombóváron, sajnos tavaly elpusztult (Beküldött fotó)

Tolna megyéről azt mondja a madarász, hogy itt az utóbbi években száztíz pár költött. A kilencvenes évek derekán 193 pár volt a csúcs. A fehér gólyák négyévesen válnak ivaréretté, s mivel mostanában, évről évre átlag alatti a szaporulat, valószínűleg tovább csökken az egyedszám. Riasztó a fogyás Bogyiszló és Báta térségében, ahol a közel húsz-húsz párból, négy-négy pár maradt. Nem biztos, hogy helyben kell keresni a probléma okát. Ezek a madarak általában együtt vonulnak, ugyanarra a Nílus menti telelőhelyre, ahol elképzelhető, hogy vadásznak rájuk.

A megyében most a Kapos ártere a legtöbb gólya otthona. Regöly, Szakály és Belecska környékén mintegy negyven párt tartanak számon. Előfordul, hogy közülük egy-kettő megkockáztatja az áttelelést, de normális esetben a március 10. és április 20. közötti időszakra tehető a visszaérkezés, a fészekfoglalás. 

Kócsagokból viszont jóval több az áttelelő, lucernásokban vagy gátak déli oldalán lesnek a prédára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában