Jelmezes mulatság

2022.02.28. 17:08

Farsang a Szent Rita-óvodában: Elsa és Vasember voltak a gyerekek kedvencei

A Szent Rita Katolikus Óvodában hétfőn tartották meg a farsangot, a szokásos húshagyó kedd helyett, mivel az óvoda vezetője fontosnak tartja a hagyományok tiszteletét. Már kora reggel jelmezben érkeztek a gyerekek a mulatságra.

Farkas Eszter

Fotó: Mártonfai Dénes

– Először külön-külön csoportonként kezdték meg a gyerekek a vigasságot, majd tíz órakor előadták az óvónénik a közös meglepetés produkciójukat a gyerekeknek. Az előadott pingvintánc minden kis ovis tetszését elnyerte, majd hatalmas ováció fogadta a Csurgó zenekar meglepetés fellépését is – mondta el az óvodavezetője Bognár Cecil Róbertné.

Az önfeledt szórakozás a délutáni alvás után tovább folytatódott, ahol a gyermekek újra jelmezt öltve farsangolhattak egészen zárásig. A karnevál legnagyobb kedvence idén is Elsa volt (a Jégvarázs című mese főszereplője – a szerk.), de sok Disney hercegnő, katica és pillangó is fellelhető volt a kislányok jelmezei között. A fiúk inkább autóversenyzőnek, rendőrnek és szuperhősnek öltöztek be, akik közül természetesen Vasember és Hulk sem hiányozhatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában