Kolbásztöltők

2022.02.22. 12:30

Határon túlról is érkeznek a gasztroprogramra

Egy év kihagyás után ismét lesz kolbásztöltő verseny Majoson, február 26-án. Már javában zajlanak az előkészületek.

Vizin B.

A program jelentette élmény mellett a győzelemért is hajtanak a csapatok (Beküldött kép)

A szervező Majosi Székely Hagyományőrző Egyesület felhívásához eddig 45 baráti csapat csatlakozott, akik elsősorban a völgységi térséget képviselik, de határon túli magyarok is részt vesznek a közösségteremtő gasztroprogramon. Al-dunai, székelyföldi, felvidéki és horvátországi együttes is rajthoz áll a 2020-ban nagy sikerrel debütált rendezvény folytatásán. Fábián Istvántól azt is megtudtuk, hogy a kolbásztöltéshez szükséges alapanyagokat (5 kg friss hús, bél, kenyér) a szervezők biztosítják a csapatoknak. Azonban az egyéb kellékekről, mint például a hagyományos kézi darálóról, vagy éppen a töltőgépről, illetve a sütéshez szükséges eszközökről mindenkinek magának kell gondoskodnia. 

A féltve őrzött receptek szerint készülő kolbászok betöltésére 11–13 óra között lesz lehetősége a csapatoknak, ezt követően már sütniük kell, hiszen a négy tagú zsűri (Makán Hargita, Szabó Tibor, Ónodi Szabolcs és Galambos László) is szeretne kóstolni, hogy az alapján válassza ki és adhassa át a legjobbaknak járó elismeréseket. A dobogós helyezések mellett különdíjakat is kiosztanak majd a szervezők: egyéniben a legötletesebb jelmezt értékelik. Míg csapat szinten a legszebb asztalért, a legautentikusabb technikáért és az egységért kaphatnak különdíjat a versenyzők.

Fábián István szervező hangsúlyozta, bárki számára látogatható a bonyhádi önkormányzat támogatásával megvalósuló program, amelynek a majosi futballpálya ad majd otthont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában