Nyári időszámítás

2022.03.26. 11:30

E hét végén állítjuk át az óráinkat, így kevesebbet alszunk

Vasárnap éjszaka egy órával előrébb állítjuk ismét az óráinkat, kezdődik ugyanis a nyári időszámítás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy órával kevesebbet alszunk. Az óraátállítást immár 42 éve gyakoroljuk, de ennek ellenére nem könnyű hozzászokni, megviseli az ember szervezetét, főleg a gyerekekét, idősekét.

Mauthner Ilona

Nem könnyű az átállás még az egészséges embereknek sem (illusztráció, MW)

Fotó: Kozma István

Vasárnap éjszaka egy órával előre állítják az óráinkat. Ez azt jelenti, ha korábban hét órakor keltünk fel, akkor az óraátállítás után valójában hatkor kelünk, noha az óránk hét órát mutat. Az általunk megkérdezett orvosok szerint a melatonintermelés (az alvási ciklust irányító hormon) ilyenkor még nem áll át, a vércukorszint pedig még az alvási időnek megfelelő. Vagyis hiányzik a kimaradt egy óra alvás. Fáradtak, dekoncentráltak, levertek vagyunk. Ezzel szemben este nagyon is fittnek és ébernek érezzük magunkat. 

– Reggel hat órakor szoktam felkelni, vidékre járok dolgozni, így kell másfél óra, mire elkészülök és beérek a munkahelyemre – mondta Péter Imréné bátaszéki olvasónk. – Alig vártam, hogy végre reggel hat órakor világos legyen, erre most az óra átállításával ismét sötétben kelek. Hetek telnek el, mire magamhoz térek, nagyon vártam, hogy eltöröljék ezt a mutatványt, de sajnos csak szó volt róla, de nem döntöttek erről az illetékesek.

Óraátállítás az időseket is megviseli (illusztráció, MW)

Az óraátállás – mind a tavaszi, mind az őszi – főleg az időseket, a csecsemőket, a gyerekeket és a betegeket viseli meg. 
Dr. Gonda Mária szekszárdi gyermekorvos elmondta, idén a hirtelen felmelegedés is egybeesik az óraátállítással, ami még pluszterhet jelent a kicsiknek. 

– A csecsemőknek, akik 3-4 óránként étkeznek, legalább egy-két hét, mire áttérnek az új időpontra. Azt szoktam tanácsolni, hogy fokozatosan térjenek át az anyukák az új időpontokra, negyedórás csúsztatásokkal módosítsák az étkezés rendjét. Hasonlóan nehéz a bölcsődés, óvodás, de még az általános kisiskolásoknak is a váltás. Este a lefekvést kell korábban elkezdeni.

A mozgás, a sport sokat segíthetNemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is megviseli ez az időszak. Amíg a belső és külső óra nem kerül összhangba, a következő tünetek léphetnek fel: alvászavarok, fáradtság, ingerültség, emésztési problémák. Általában 4–14 napra van szüksége a szervezetnek, hogy megszokja a változást. A statisztikák szerint az emberek tíz százaléka fordul orvoshoz óraátállítás miatti problémákkal. Ekkor többeknek van szüksége altatókra. Sportoljunk, ajánlják a szakemberek. Egy kiadós edzés felpörgeti a szervezetünket, kevésbé leszünk fáradtak, stressz­oldó hatása pedig a nyugodt alvást is garantálja. Több gazdálkodó megfigyelte, hogy az állataikra is hatással van az óra átállítása, nekik sem könnyű az alkalmazkodás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában