Hasznos tanácsok

2022.03.14. 06:58

Irány a napfürdő – Vigyázat, csak „úszni tudóknak”!

A naptár szerint tavasz van, még ha jelenleg ez kevéssé is látszik, ám napokon-heteken belül beköszönthet a jó idő. Ez azt jelenti, hogy több időt töltünk a szabadban, és többet süt ránk a nap.

Mauthner Ilona

A bőrgyógyászok szerint a napsugarak pszichés szerepe sem elhanyagolható, az északi országokban, ahol kevés a napsütéses órák száma, sok a búskomor, depressziós ember. Ugyanakkor nem mindegy, mikor, hol és mennyi ideig tartózkodunk a napon. És az sem mellékes, milyen típusú a bőrünk. Áprilisban a déli órákban könnyebben leégünk, mint augusztusban késő délután. Óvakodni az erős, sugárzó napfénytől elsősorban a 12 év alatti gyermekeknek és a fehér, világos bőrű, vörös hajú embereknek kell. A hirtelen vagy túlzásba vitt napozás következménye lehet a felhólyagzott, leégett bőr, és a leégés a nagy fájdalmon kívül később jelentkező károsodásokat is okozhat. 

A fa árnyéka sem óv meg mindenkit, a szórt fénytől is le lehet égni. Sőt, még a napernyő védelme alatt is. Kevesen veszik komolyan a bőrgyógyászok figyelmeztetését, amely szerint a túlzásba vitt napozás, főleg 35 év felett, öregíti a bőrt, megvastagítja, ráncossá teszi, és bőrrák kialakulását idézheti elő. A szakemberek szerint mindenképpen ajánlatos a napfürdőzés általános szabályait betartani. Délelőtt 10 és délután 4 óra között húzódjunk be a hűvös szobába. Ne használjunk sminket, és vigyázzunk a parfümökkel is, ugyanis az ibolyántúli sugarak aktív hatást gyakorolhatnak ezek egyes összetevőire, és ennek eredménye kellemetlen foltok megjelenése lehet. A friss sebeket, műtéti hegeket takarjuk el a nap elől, mert ezek az UV-sugarak hatására barnásan elszíneződhetnek. Vannak bizonyos gyógyszerek, amelyeknek fényérzékenyítő mellékhatásuk van, ezekre sem árt odafigyelni. 

Feltétlenül fontos a fényvédő szerek használata. Érdemes megfelelő faktorszámú, UVA- és UVB-sugarak ellen is védelmet nyújtó fényvédőt használni. 
Sajnos kevesen tudják, hogy ha az évek során többször leégtünk, esetleg hólyagok is kialakultak a bőrégés helyén, abban az esetben nagyobb az esély az elváltozásra. A bőr látszólag meggyógyul ugyan, de az ártalmak összeadódnak. Nagyon fontos, hogy már a legapróbb bőrelváltozáskor felkeressük a szakorvost, hiszen a korai stádiumban diagnosztizált melanoma nagy eséllyel gyógyítható. Mint a legtöbb betegségnél, a bőrráknál sem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, ezért fordítsunk fokozott figyelmet a megfelelő fényvédelemre és a napozásra vonatkozó szabályok betartására, a szolárium kerülésére és a rendszeres szűrővizsgálatra. 

A rosszindulatú bőrdaganatok gyakorisága az elmúlt években rohamosan nőtt, amiben jelentős szerepet játszik a fokozott UV-sugárzás, a megváltozott környezeti hatások, az életmód, valamint az átalakuló nyaralási szokások. A melanoma az egyik legagresszívebb az összes daganattípus közül, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. 


A sérült napszemüveg rengeteget árt
Az ultraibolya és más káros sugárzások révén képződő szabad gyökök veszélyeztetik a szem egészségét. Az Amerikai Szemészeti Akadémia szerint, ha sok időt töltünk erős napfényen, az hosszú távon hozzájárul a szürkehályog és a makula-degeneráció kialakulásához. A napon tehát érdemes kalapot és napszemüveget viselni. Az emberi egyedfejlődés nem tükröző környezetben zajlott le. A betonjárdák és a modern épületek azonban sokkal több fényt vernek vissza, amitől a szemünk sérülékenyebbé válik. Ne feledjük, hogy a fényvisszaverő felületeknek számító homokon, vízen és havon is védenie kell a szemünket. Jó tudni, hogy a sötétített üvegen kevesebb fény jut át, így a pupillák kitágulnak, és a szem jobban ki van téve a káros sugaraknak. Nem mindegy tehát, milyen napszemüveget viselünk. A ma generációja ideje nagy részét mesterséges fénynél tölti, ez pedig hozzájárulhat a rövidlátás kialakulásához. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában